Barbárok vagytok, emberek!

2018. december 22., szombat, Irodalom

A bátyám délelőtt járt iskolába, én délután. Aznap korábban ért haza, és azt mondta, hogy elvisz engem bicajjal. Lementünk a pincébe, és kicsórtuk apám biciklijét. Tohan márkájú férfikerékpár volt, almazöld.

  • Péter Alpár rajza
    Péter Alpár rajza

A váza magas, a bátyám lába se ért le a földre. Úgy lökte el magát a trafóháztól, miután én elé, a csőre kucorodtam. Kicsit féltem, hogy valaki meglát és elárul, mert apám biciklijével nem mehettünk volna. Körülnéztünk, de csak Fellner Ervint láttuk az ablakon kikönyökölve a harmadikon. Ő is délelőtt járt iskolába, és már otthon volt. Mindig az ablakban könyökölt, nézte a vonatokat. Tudtuk, hogy nem árul el. Csak a vonatok érdekelték. Ahogy bezötyögnek az állomásra, majd tovább. Nézte az óráját is, hogy mennyire járnak pontosan, és feljegyezte a késéseket egy vonalas füzetbe. Nem volt sok dolga. Egy személy járt Segesvár és Udvarhely között a gyári munkások munkarendjéhez igazodva. Meg a teher. Motorinát hozott, fát vitt az IFET-től. Ervinnek volt egy könyve is az Orient expresszről, meg néhány albuma vonatokról. Nagy becsben tartotta őket. Egész Románia vasúti menetrendjét fejben tartotta. Mikor Ervint megláttuk, tudtuk, hogy indulnunk kell, mert nagyon erősen az állomás felé nézett. Jött a félkettes. Biztosak voltunk abban, hogy Ervin még akkor is ott lesz, amikor a kettes teher fával megrakva elindul az IFET-től. Az órájára néz majd, mikor Keresztúron a teher épp félreáll néhány percre, hogy elengedje a szembe jövő személyt. Iszonyúan rázott a bicikli, a cső vágta a seggem a Kút utcán, ami kutyafej-kövekkel volt kirakva. A bátyám nem kontrázott, hagyta, hogy felvegyük a tempót. Fogtam a kormányt, középen, hogy minél kevésbé rángassam, és előrehajoltam, hogy kisebb legyen a légellenállás. A szél lobogtatta a hajam. Hátul hosszúra hagyták, a bundesliga-frizura volt a menő. Rocker voltam. Kemény. A falamon AC/DC-, Alice Cooper- meg Iron Maiden-poszterekkel. Jól begyorsultunk. A Szabó Károly vendéglőnél elénk vágott a milícia két Arója. Zsilett kiugrott belőle és intett, hogy álljunk meg. A bátyám nagyot kontrázott, a hátsó kerék összevissza csúszkált a köveken. Mondtam halkan, hogy fussunk el, de a bátyám leintett. Zsilett közeledett, mi meg a bicikli mellett álltunk. A bátyámnak adott egy pofont, kitépte a bicajt a kezéből, és megpróbálta betenni az Aro hátuljába. Már lepergett a szemem előtt, amint apám készül munkába, de nem találja a biciklit a pincében, és akkor be kell valljuk neki, hogy elcsórtuk, és Zsilett elvette, a milícián van, és meg fogják büntetni érte, és akkor apám nagyon el fog verni mindkettőnket. Szerencsére a bicikli túl nagy volt, nem fért be az Aróba. Zsilett ideges lett, elővette a bicskáját, mind a két kereket kiszúrta, és ott hagyott minket biciklistől. Az affér miatt elkéstem matekóráról. Már elénekelték a román himnuszt, mikor beléptem az osztályba. Mindig úgy kezdődött a nap, hogy felálltunk és énekeltük, hogy trei culor cunosc pe lume. Zeusz, az osztályfőnök megropogtatta a nyakinamat hosszú ujjaival a késés miatt, meg azért is, mert farmernadrágban voltam, nem egyenruhában, és nyakkendő se volt rajtam. Úgy szorított, hogy majdnem behugyoztam. Beültem a helyemre, és a nyakinamat dörzsölgettem. Akkor még nem sejtettem, hogy az lesz az utolsó trei culor, s még arról is lemaradtam. Szünetben bolhaparittyával lőttük a csajokat. A töltény hajlított gombostű volt. Az éppen ügyeletes romántanárnő meglátott, és a fülemnél fogva felrángatott a tanáriba, elővett egy ollót és lenyiszálta a hajamat. Amúgy se szerettem őt, de attól kezdve gyűlöltem. Egy kukkot nem beszélt magyarul, én meg románul nem. Egyáltalán nem értettük egymást. Nem tudtuk órán se, hogy mit akar a másik. Az a hír terjedt el róla, hogy nincs tanári végzettsége, csak valamelyik szekus felesége, és a nyakunkra ültették, hogy tanítson románt. Megfogadtam, hogy bosszút állok a hajam minden egyes száláért.
*
A blokk előtt galeriztünk. Vártuk, hogy teljen az idő. Arról beszélgettünk, amit a rádióban hallott valamelyikünk, hogy Temesváron lőnek, meg Elena és Nicolae Ceauşescu elszöktek. Ervin szokás szerint az ablakban könyökölt, és az állomást nézte. – Késett! – szólt le nekünk, mintha érdekelt volna minket, hogy mennyire pontosak a vonatok. Kettőkor fújtak a gyárak. Ervin lekiabált, hogy a központban rengeteg az ember. Furcsa volt, mert nem nagyon szokott a központban rengeteg ember lenni. Rengeteg embert csak akkor láttam, mikor Ceauşescu a Vörös Csillag Bútorgyárat jött felavatni, és mindenkit kivezényeltek a focipálya köré, de ők inkább gyerekek voltak az iskolákból. Kaptunk piros-sárga-kék papírzászlót, és azt kellett lobogtatni, mikor leszállt Ceauşescu elvtárs helikoptere, és miközben ő vörös szőnyegen átlépkedett a dzsipbe, tapsolni kellett és kiabálni, hogy Ceauşescu şi poporul meg Ceauşescu pace. A dzsippel vitték gyárlátogatásra. De előtte még körbehordozták a focipálya körüli salakon, hogy ő is integethessen nekünk. Állt az autóban, és integetett. Elena nem volt vele. Ceauşescu mosolygott. Vidám embernek látszott.
*
A legrövidebb úton siettünk a központba, a református temetőn keresztül. Tényleg nagy tömeg és balhé volt a Néptanácsnál. Csomó ember gyűlt össze, nagy felfordulást csináltak, Ceauşescu-képeket dobáltak ki az ablakon, zászlókat, kommunista könyveket, mindent. Egy színestévét is ki akartak dobni, de alulról felkiabált valaki, hogy azt ne, mert robban a képcső, így visszatették, dobáltak egyebet. Amit kidobáltak, rakásokba hordták és meggyújtották. A zászlókból kitépték az olajkutas, kalászos címert, és lyukasan kitűzték a Néptanács terasza alá. Aztán mikor mindent kidobáltak, amit akartak, valaki azt mondta, hogy mindenki menjen a milíciához, és mentünk. Vonultunk az út közepén. Mire odaértünk, jöttek a gyári munkások is a Technoutilajból, a Matricából meg a cérnagyárból, egyre nagyobb és mérgesebb lett a tömeg. A milícia ajtaja zárva volt, a tömeg azt kiabálta, hogy jöjjenek ki, de nem jöttek. Az emberek szétszedték a vaskerítést, és bementek a milícia kertjébe. Úgy nézett ki, pár perc alatt ostrom alá veszik az épületet. Ezt beláthatták a szolgálatban levő milicisták, mert egyszer csak kinyílt a tölgyfa ajtó, és feltartott kézzel jöttek ki mind­annyian. Nem volt náluk fegyver, s ha jól emlékszem, a pisztolytáskát is lecsatolták. A tömegben már senkinek nem lehetett volna parancsolni. De mintha az emberek még mindig nem merték volna elhinni, hogy megtörténhet, ami velük történik. Megálltak, majd lassan közelítettek. A milicisták megrémültek, mintha a végítélet közeledett volna feléjük, ott álltak halálsápadtan. Közben az úton felborogatták a milícia autóit, és meg is gyújtották. A milícia Daciái tetejükre állítva vetettek lángot, sőt, az a kék Aro is égett, amelyikbe Zsilett be akarta erőltetni apám biciklijét. Nagy hangzavar volt, nem is emlékszem, hogy mit kiabáltak. A milicisták még mindig feltartott kézzel álltak. Sosem hittem volna, hogy a milicisták állnak az emberek előtt feltartott kézzel, és nem fordítva. Zsilett is ott állt, ő volt az első, aki megelőzte az ítéletet, belevetette magát a tömegbe, és megpróbálta átverekedni magát, időnként kapott egyet balról, egyet jobbról, de nem rogyott össze. Azt láttam, hogy egy mérges munkás felvesz egy csavarhúzót, ami valamelyik fejre állított, égő autó szerszámos ládájából szóródhatott ki, és belenyomja tövig Zsilett alfelébe, de ő attól sem rogyott össze, rendületlenül küzdötte magát tovább seggében a csavarhúzóval. Az égő autóktól egy kicsit elhúzódtak az emberek, mert többen kiabálták, hogy vigyázzanak, robbanni fog. Csak egy ember maradt a közelben, egy szakállas, farmeros férfi, aki ott fényképezett, térdelve, felállva égő kocsit, tüzet, embereket, merészen, szünet nélkül kattogtatta gépét, cserélte a filmet, fókuszált, leguggolt, felállt, közel ment… Odalépett hozzá egy marcona alak a tömegből, és követelte, hogy vegye ki a filmöt, így mondta, hogy filmöt a gépből. A szakállas pasas persze nem akarta, de a marcona, aki akkora volt, hogy össze tudta volna a szakállast roppantani, dühös lett, megmarkolta, és akkor csatlakoztak hozzá többen is. A szakállas dühöngött, talán sírt is, és azt kiabálta, hogy barbárok vagytok emberek, barbárooook!, de addig nem engedték el, míg ki nem vette és tűzbe nem dobta a tekercset. Elcsodálkoztam akkor, mert azt a szót, hogy barbár, addig sohasem hallottam. Egy ragyás képű rendőrt papszékben vittek el, magyar volt, egy másikat a kórház kerítésére akasztottak, ő is magyar volt, s ha igaz, egy román is meghalt. De az emberek nem nemzetiség szerint válogattak, hanem érdemük szerint. Aki gazember volt, agyonverték, aki nem, elengedték. Én ilyennek képzeltem el a végítéletet, amit hittanon Ernő papbácsitól tanultunk. Ez így kegyetlennek, de igazságosnak tűnt. Az egész ítélkezés nagyon gyorsan zajlott, csattogtak a tenyerek, öklök az arcokon, későbbről csak villanásokra emlékszem, mert a tömeggel mi is bementünk a milícia épületébe, különböző irodahelyiségekbe, amelyekből az apró dolgokat már ott is kihányták az ablakon, sőt egy írógéppel is próbálkoztak, de az ablakrács erősebb volt, az írógép visszapattant. Az ebédlőben tejcsokit meg narancsot találtunk, amit akkortájt nem is láttunk. Gyorsan rávetettük magunkat, úgy, hogy a blúzunkat alul betűrtük a nadrágunkba, a nyakán meg dobáltuk be a zsákmányt. Cigi is volt egy csomó, BT meg DS, amiből anyám is tartott egy-két csomaggal otthon, ha esetleg orvoshoz kell menni. Ebből is látszott, úri mód éltek a milicisták. Arra gondoltam, hogy valahol aranynak is kell lennie, mert azt mondogatták, hogy aranykorszakban élünk, és ott, ahol jól élnek, biztos, arany is van. De nem találtunk. Úgy jöttünk ki az épületből, mintha teherbe estünk volna. Az emberek közben a fegyverraktárba is betörtek, és máglyára hordták a fegyvereket. A porta mellett állt a rakás, onnan meredtek ki a felizzott vascsövek, aztán hozták a láda lőszereket, azokat is rá akarták dobni, de mások azt mondták, nehogy, mert az robban a tűzben, így azt nem rakták rá, csak a puskákat. Aztán lángra kapott az épület is, az irodákból kicsapott a láng. Kint arról beszéltek, hogy a terroristák meg fogják támadni a várost, s hogy gárdát kell szervezni, és őrt állni a bevezető utakon. A terrorista szót se hallottam addig, de elég fenyegetően hangzott. A bátyámat elvesztettem a tömegben, közben be is besötétedett. A nagy nyüzsgésben a nadrágba gyömöszölt pulóverem kitűrődött, a narancsok szétgurultak, és a csokik is kicsúsztak, pedig nagyon kívántam mindet, de úgy gyűrtek ott engem, hogy nem tudtam lehajolni. Elfáradtam a forradalomban. Minden füstszagot árasztott, a ruhám, az emberek is, akik ott tolongtak, az utca, az egész város. A közlekedés leállt, minden megállt, csak a lángok csapkodtak fölfelé, az autóvázak sötéten meredtek kerékkel az égnek. Az emberek kezdtek elszállingózni. Azt mondták, hogy este fél tízre mindenki menjen egy szál gyertyával a Patkóba, emlékezzünk a temesvári halottakra. Éhes lettem, hazafelé vettem az irányt. A temetőn keresztül mentem. Ott csend volt. A blokk előtt felnéztem, és láttam, hogy Fellner Ervin még mindig az ablakban könyököl. Köszöntem neki, mondta, hogy a vonat nem érkezett meg. Ezen akkor valahogy nem csodálkoztam. Miért is érkezett volna meg? Az állomás épp a milícia épülete mögött volt. Ha oda befut a dízelmozdony, tutira felrobban. Fölmentem, és azt mondtam anyámnak, hogy készítsen elő egy szál gyertyát, mert megyek fél tízre a Patkóba világítani a temesvári halottakért. Anyám azt felelte, először is mossam le a kormot a képemről, másodszor meg a rabok faszát megyek én a Patkóba, hogy lelőjenek. És hogy hol a bátyám. Miatta is rághatja a körmét. Bemegyek a szobámba, leoltom a villanyt és kussba’ maradok, eleget tekeregtem. Bementem a szobámba, nem is gyújtottam villanyt. Ez nem volt nagy büntetés, mert előtte is gyakran maradtunk áram nélkül, és akkor is sötét szobában vagy gyertyánál ültünk. Odaálltam az ablakhoz, és néztem a Patkó irányába. Vártam, hogy mikor kezdenek lőni, és közben azon gondolkodtam, mit is jelenthet pontosan a barbár szó, és hogy vajon kik is a barbárok.

CSENDER  LEVENTE

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 71
szavazógép
2018-12-22: Kiscimbora - :

Benedek Elek: A karácsonyfa

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.
2018-12-22: Irodalom - :

Márai Sándor: Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.