Diószegi László néprajzkutató – szintén zsűritag – szerint, ami most történik a népzenei és néptánc hagyomány átörökítésében, az részben annak köszönhető, hogy „a magyarországiak elfoglalták Erdélyt”, vagyis az utóbbi évtizedekben a Martin–Kodály–Kallós gyűjtőutak mintájára felkeresték a leginkább hagyományőrző vidékeket és gyűjtötték, ellesték, majd megtanulták a táncokat, dalokat és a hangszeres zenét. Gyertek közénk, kövessétek a példánkat – biztatta a fiatal versenyzőket Sebő Ferenc zsűrielnök, Kossuth-díjas zenész, aki csupán a folytonosságot kívánta ezáltal kiemelni, bár már az előző fordulókban többször hangsúlyozta, hogy amit a Páván lát és hall, az megnyugtató ezeknek a kincseknek a továbbélése, továbbéltetése szempontjából.

Láttunk, hallottunk táncot, zenét, dalokat a Kárpát-medence legkülönbözőbb néprajzi tájegységeiről, gyönyörködtünk a népviseletekben, és abban az élményben is részünk volt nekünk, tévénézőknek, akik követtük a Pávát, hogy a versenyzők egymást bátorítják, a szünetekben együtt muzsikálnak és a választott vagy a zsűri által kijelölt produkciók révén érezhetően közel kerülnek annak a vidéknek a lelkületéhez, amelyet egy adott fellépésben képviselnek.

Akik az idei Döntők döntőjében részt vettek, már korábbi években is bizonyították tehetségüket, elkötelezettségüket, ám ami a legfontosabb, hátuk mögött több százan, ezren vannak, akiknek természetessé vált a népi kultúra közelsége, amiben elévülhetetlen érdeme van a hetvenes években elindított és azóta is élő táncházmozgalomnak. Soha ennél rosszabb helyzetben ne legyen az a kultúra, ami ízig-vérig a miénk, amiben soha semmilyen időkben nem csalatkoztunk, de táplálékként igencsak jó alapanyagnak bizonyult.