Az emberek közötti testvéri szeretetre helyezte a hangsúlyt Ferenc pápa kedden a világhoz intézett karácsonyi üzenetében, hangsúlyozva, hogy az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek.
Ennek szellemében fejezte ki óhaját, hogy létrejöjjön a béke a palesztinok és az izraeliek, illetve a Szíriában és Jemenben egymással szemben állók között. Mielőtt a katolikus egyházfő Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra, a Szent Péter téren összegyűlt tömeghez intézett üzenetében hangsúlyozta: a Jézus által nekünk ajándékozott testvériség nélkül hiábavaló lenne minden erőfeszítésünk egy jobb világ kialakítására, még a legjobb szándékok, tervek is lélek nélküli struktúrákká válnának. A pápa szerint minden ember testvér, bármilyen legyen a nemzeti, kulturális, vallási hovatartozása, még akkor is, ha különböző eszméket vallanak, de képesek tisztelni egymást, és hallgatni egymásra. Külön megemlékezett a pápa azokról a keresztény közösségekről, melynek tagjai a világ több pontján kisebbségben élnek, sebezhetőek vagy figyelmen kívül hagyják őket. „Adja meg az Úr számukra és minden kisebbség számára a lehetőséget, hogy békében élhessenek, s hogy elismerjék jogaikat, főleg a vallásszabadságot” – mondta Ferenc pápa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.