Donald Trump amerikai elnök ismét sürgette a demokrata párti törvényhozókat, hogy szavazzák meg a határon építendő fal költségeit, így feloldható a kormányzat részleges leállása is. Tegnapi Twitter-bejegyzésében az elnök azzal is érvelt, hogy a részleges kormányzati leállás jobbára demokrata párti dolgozókat érint.
A kormányzat a múlt szombaton állt le részlegesen – ami azt jelenti, hogy nem a kormányzat egésze, hanem a kormányzati hivatalok és ügynökségek egy része állt le –, mert a törvényhozóknak nem sikerült egyezségre jutniuk a kormányzati működéshez szükséges költségvetésről. Trump követelése az volt, hogy a költségvetésben szerepeljen az amerikai–mexikói határon építendő falra szánt több mint ötmilliárd dollár is, ezt azonban a képviselőházzal ellentétben a szenátus nem szavazta meg.
Twitter-oldalán az elnök feltette a kérdést a demokrata párti politikusoknak: vajon rájöttek-e, hogy „iszonyúan szükségünk van a határ biztonságára és a falra a déli határunkon”. Hozzátette, hogy „le kell állítani a kábítószerek, emberkereskedelem, bűnbandák és bűnözők beáramlását az országba”. Majd a kormányzati leállás miatt fizetésüktől eleső alkalmazottakra utalva újabb kérdést fogalmazott meg: „rájöttek a demokraták, hogy azoknak a nagyobb része, akik nem kapnak fizetést, demokrata?”
A részleges kormányzati leállás miatt mintegy 420 ezer szövetségi alkalmazott nem kap fizetést, míg további 380 ezret szabadságra küldtek. A hét végén a Fehér Ház azzal a javaslattal élt, hogy az elnök által eredetileg kért 5,7 milliárd dolláros összeget csökkentenék, ugyanakkor a demokratáknak emelniük kellene az általuk elfogadhatónak tartott 1,3 milliárdos összeget. A Fehér Ház költségvetési igazgatója, Mick Mulvaney által előterjesztett javaslatot a demokrata párti törvényhozási vezetők nem fogadták el, jelezve, hogy 1,6 milliárd dollárnál többet nem hajlandóak megszavazni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.