Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Párizsi levelekS. Király Béla: A vidék szerint Macronnak mennie kell

2018. december 29., szombat, Kitekintő

Halottak napján a Roissy reptértől északkeletre, Saint-Soupplets községben és a környező falvakban jártam. Az onnan származó, illetve a szomszédos Vinants faluban lakó ismerőseim mesélték, hogy a szüleik bejártak a két háború közt egy bizonyos Károlyi családhoz, akiknek a kastélya ma is ott a község közepén.

A hajdani gazda utódairól viszont semmi hírük. A nyolcvanas éveit taposó André Laporte elkalauzolt a rendben tartott Károlyi-sírhoz. Unokahúga pedig ebédre marasztalt, és a szüleitől hallott történeteket idézett föl a kastély uráról. A földműves világ emlékeihez ragaszkodni szoktak az utódok, akiknek a múlt élő valami, és ismerni akarják minden oldaláról, ha már nem alakíthatják. Ez nálunk, Erdélyben sincs másképp.

– A neve alapján magyar lehetett, és ön is magyar – fordult felém a férj. – Segítene nekünk, hogy tudjunk valamit róluk?

– A párizsi nagykövetünk is Károlyi – okoskodtam –, írok majd oda útbaigazításért.

– Nem fog az válaszolni, el sem olvassa – legyintett a házigazda. – Francia vagy sem, aki Párizsban él, az nem ismeri, és nem is kíváncsi a vidékre, amelyet egyébként lenéz.

Igazuk volt. Haza érkezve hiába írtam a nevükben eligazítást kérő levelet, kurta „nyet” nem sok, válasz annyi sem jött. Kedves Stienne asszonyság, elnézését kérem, ha majd milliárdos dúvad leszek, akkor érem majd fel a párizsi magyar nagykövetség ingerküszöbét!

A nemzetek határai fölött ide-oda repkedő internacionalista denevérek, a nagymellényű atlanti reptéri elit, a Pinocchio kaliberű politikusokat fabrikáló Gepetto mogulok hamar szót értenek egymással, ha az alattuk futkározó emberhangyák látványán mulatnak, miközben a Roissyról felszálló gépeik zaja, az első osztályban ülők pökhendisége bosszút forral itt lent, még a francia sírok közt bolyongókban is. Azt morogta a bisztróban egy helyi földműves utód, hogy a reptér alatt a környék legjobb földje hever.

Személyes történettel azért hozakodom elő, mert jó néhány párizsi újságíró már mea culpázik: nem látta előre a vidék haragjának kirobbanását. Azt, amit az egyik pesti újságíró „leszakadó fehéreknek” titulál. Nem kellett babamérleg-érzékenységű legyen az odalátogató külföldi, hogy  tapasztalja a visszafojtott dühöt a regnáló gazdasági-politikai-médiabeli „elit” miatt – akár a compiègne-i vasútállomás környéki Flandre bisztróban váltott szót az atyafiakkal, akár a Crépy-en-Valois főterén könyöklő Au Pot d’Etain Sarl vendéglőben.

Vegyük példának Daniel Schneidermann vallomását, aki egy héttel ezelőtt Frédéric Taddeï műsorában, a Russia Today csatornán vallotta meg: nem sejtette, hogy a folyamatos megszorításoknak sárgamellényes tüntetés lesz a vége. Nem vonom kétségbe az ilyen és az ehhez hasonló vallomások őszinteségét, de megdöbbentőek.

Azt azért tudniuk kellett a szánom-bánom médiahölgyeknek, uraknak, hogy jórészt megszűntek a francia vidéken a helyi buszjáratok, leépítettek sok szárnyvonalat, hogy folyamatosan emelkedett a benzin ára. Miközben mindenki kocsival jár távoli munkahelyére.

Ráadásul Macronék a vidéki utakon 80 kilométeresre korlátozták a sebességet, hogy humanitárius módon késsenek el az érintettek a szűkülő munkahelyeikről. André barátommal keresztül-kasul jártuk Oise megyét, néha tíz kilométeren belül sem találkoztunk szembejövő járművel. A Pierrefond környéki fennsíkon pedig a szemhatárig lehetett látni az üres, egyenes utat, de nyolcvanassal kellett haladni. Arról sem halottak hírmunkások, hogy sok helyen már augusztusban összetörték a radarokat, nők is voltak közöttük, akik talán az ötödik faluba rohantak haldokló szüleikhez ilyen sebességgel. Az ingerküszöbüket az a hír sem súrolta, hogy már januárban szerveztek „harag szombatokat” a vidéki motorosok?

A jómódú párizsi bohém belvárosiak a harmadik világból odatelepítettekkel szolgáltatják ki magukat, és felvert lakásárakkal, Allahra esküdő erőszakosokkal szorítják ki kerületeikből a lecsúszó középosztályt. A vidéket „reakciószférának” gúnyolják, és azt hiszik, hogy mihamar el fognak tűnni a föld színéről, mint a kisemmizett parasztok a kommunista világban. A vidék nem kapott szót a médiában, amelynek szabadsága messze áll az olasztól vagy a némettől. Noha ez utóbbi a megvásárolt mivoltáról, a menekültipart támogató lelkendezéséről Udo Ulfkotte sokat mesélt.

Ezek az újságírók nem is olvasnak? Vegyünk egy friss olvasmányt a sok közül. Laurent Mauduit szeptemberben megjelent könyve – A kaszt. Ankét arról, hogy miként ragadták meg a hatalmat a magas állami tisztviselők. (La Découverte, Paris, 2018) – arra figyelmeztet, hogy Macron győzelme a francia közszolgálat gyásznapja is egyben. Az állami közszolgák feladata a közérdek védelme. A régi, normálisabb világban kínai fal állt a közérdek és a magánérdek között. Ezt rombolta le módszeresen a multik elvárásaihoz igazodó neoliberális politika.

A francia nemzetet az állam teremtette meg, ezért tőle nagyobbak az elvárások, mint más nyugati tájakon.

Az Állami Közigazgatási Iskolán (ENA) végzett magas rangú államhivatalnokok közül sereg példát lehet felmutatni, hogy miként kell odaadóan szolgálni a közt. Jött azonban a neoliberális gazdaságpolitika, a brüsszeli kényszer, az Amerika-utánzás. Az Isten, család, haza felettes énjének nyűgétől elszabaduló individuum-tömegek évtizedei során a közszolgálatot szétrágta a magánérdek rákja, és az áttétel a gazdaságról Macronnal a politikára kúszott. A CAC 40 szuper gazdagjai, az állami hivatalnokok felső rétege, a bankok között úgy jár ma át a kevés és összezáró bennfentes intelligencia, mint a határon a bevándorlók. 2017-ig az elnöki tanácsadók a szürke eminenciás szerepében maradtak, noha befolyásuk a francia politikára döntő mértékű volt. A folyamatos versenyben, a gazdasági világháborúban a demokrácia  formális szabályainak  betartása már hátráltatja őket: unalmas, egyeztetést követel, a szakszervezetek bevonását a törvénytervezetekbe, a parlamenti viták hosszú hónapjait. Netalántán népszavazást, amely ha nem kedvező nekik, akkor újra kell szervezni. A szuverén de Gaulle tábornoktól Hollande-ig lejtő elnöki mulyaságot, önfeladást, az igényeikhez alkalmazkodó politikus vállveregetéseket tapasztalva megjött a merszük. Síppal, dobbal, nádi hegedűvel a hatalomba katapultálták neveltjüket, aki rendeletekkel rövidíti le a neki mutatott utat. Húsz év alatt egy olyan, saját zsebre játszó oligarchia csontosodott össze, amelynek csúcsán a Pénzügyi Felügyelőség terpeszkedik. A kaszt a politikai döntéshozatalba is beültette embereit, és neoliberális divatjuknak nem lehet alternatívája. Blokkolt állapotban fetreng a társadalom, mint a kommunizmusban.

Közben csökkenő létszámban ugyan, de folytatódik a sárga mellényesek Párizs-járása. December 25-én mintegy kétezer ember vonult fel Macron távozását követelve. S mivel napok óta az a hír, hogy Versailles-ba készülnek, Castaner belügyminiszter oda csoportosította erői zömét. A tüntetők viszont – van még humorérzékük – a Montmartre-on gyülekeztek, és onnan vonultak le a Champs-Élysées-re. A rendőrség brutális beavatkozását láthatták az otthon maradt tévézők. És azt is, hogy miként grasszál náluk is az Emberi Jogokra hivatkozó véleménydiktatúra.

A harmadik világból érkező vagy onnan származó vandálokkal kesztyűs kézzel bánnak, az előállítottak többségét a bíróság rendre elengedi, de a saját fajtájukkal brutálisak. Azt hallják minden hullámhosszon, hogy a vidéki az reakciós, maradi és zombi.

Ott tartózkodásom idején választották meg Bolsonaro urat Brazília elnökévé. Reggel, délben, este szinte minden francia csatornán egyebet sem hallottam, mint Putyin, Erdogan, Salvini és Orbán mellé egy újabb populistát ültettek a demokrácia nyakába. Jobb volna, ha magukba szállnának: a magánéletben bizonyára szimpatikus, szakmájában tehetséges, de a politikában – néhány jó döntése ellenére – kamaszgyerekként viselkedő fiatalembert juttattak a hatalomba. Luc Ferry filozófus, Chirac oktatásügyi minisztere nyilatkozta a napokban: e választásért még drágán fogunk fizetni.

Gérard Larcher a Szenátus köztiszteletnek örvendő elnöke alkalmas az elnöki posztra, amíg újabb választásokat nem írnak ki. Macron dönthet úgy, hogy marad, de politikailag már halott, a két és fél éves tor túl hosszú lenne. A folyamatos harangszótól pedig fáj a wellness-ateisták feje.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 249
szavazógép
2018-12-29: Riport - Hecser László:

A család, melyet Isten a tenyerén hordoz

Sepsiszéki Nagy Balázs közel ötven esztendeje látta meg a napvilágot Sepsiszentgyörgyön.  Amennyi­ben röviden és hivatalosan szeretnénk szólni róla, csak azt említenénk meg, ami végzettsége és nyomtatásban megjelent munkái révén ismert: néprajzkutató, író, szociográfus. Ez sem lenne kevés! Nem lenne, hiszen ebbéli tevékenysége során is jelentőset alkotott – még nagyon fiatalon, miután hatévnyi budapesti diákévet követően hazatért szülőföldjére.
2018-12-29: Glossza - Kuti János:

Szilveszteri útimorzsák

Feleségem kiadta a parancsot: márpedig a szeretet ünnepét, ha törik, ha szakad, a családnak együtt kell ünnepelnie, még akkor is, ha annak egyes alkotóelemei egymástól ezer kilométerekre találtatnak. Így aztán csapot, papot, házat, hazát és Buci macskát hátrahagyva Németország felé fordítottam szekerem rúdját, hogy csatlakozzam lányom családjához, és unokát is látni, oda, ahová egy héttel korábban már megérkezett feleségem is.