Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely, az RMDSZ volt szenátora ellen, akit három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek korrupcióért - közölte az Agerpres hírügynökséggel csütörtökön Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség szóvivője.
A legfelsőbb bíróság december 20-án hozta meg ítéletét, Olosz Gergely azonban nem jelentkezett büntetése végrehajtására, és a rendőrségnek sem sikerült előállítania. Az óév utolsó napjaiban országos elfogató parancsot adtak ki a nevére, és személyi adatait elküldték Románia valamennyi határátkelőjéhez. Miután ez sem vezetett eredményre, nemzetközi körözést adtak ki ellene – magyarázta a szóvivő.
A volt székelyföldi képviselőt és szenátort befolyással való üzérkedésben találta vétkesnek a legfelsőbb bíróság. Az ítélet a háromévi letöltendő börtönbüntetés mellett 384 ezer euró és 400 ezer lej értékű vagyonelkobzásról is rendelkezett.
A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.
Olosz Gergely 2007-2008-ban az energiaár-szabályozó hatóság elnöke volt, 2008 és 2012 között az RMDSZ parlamenti képviselője, 2010-től frakcióvezetője, 2012-től 2013 májusában történt lemondásáig az RMDSZ szenátora volt. 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az érdekképviselet élére akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.