GlosszaA múlt év /2./

2019. január 7., hétfő, Jegyzet
Kuti János
A tavalyi év folyamán a világ erős emberei között nagy jelentőségű találkozásokra került sor. Az amerikai elnök, Trump parolázott az orosz elnökkel, Putyinnal, így azt hittük, hogy kitör a világbéke, és nem is lesz már szükség több fegyverre, mert már most is annyi van, hogy azzal tönkretehető a Föld és sikeresen kipusztítható az emberiség.
A fegyvergyártók emiatt pánikba eshettek, de vigasztalásukra Trump többször is világ körüli útra indult fegyvert eladni, ami sikerült is neki, sőt, kezdte fenyegetni az NATO-tagállamokat, hogy nemzeti jövedelmük két százalékát márpedig költsék honvédelemre, ami magyarul annyit jelent, hogy vegyenek tőlük fegyvert vagy fizessenek védelmi pénzt. A védelmi pénzek kikövetelésének módszerét már az amerikai maffia is sikeresen alkalmazta, és most is hasznosnak bizonyult, mert mi is megvásároltuk biztonságunkat azzal, hogy négymilliárd dollárra bevásároltunk Trumptól egy rakétaelhárító rendszert. Trump az észak-koreai elnökkel, Kim Dzsongunnal is találkázott. Ünnepélyes nyilatkozatot tettek közzé, de az olyannyira titkos, hogy azóta sem hallani semmit róla. Mintha elfeledődött volna. Még az is lehetséges, hogy Trump megígérte Kim Dzsongunnak, hogy ha felhagy atomkísérleteivel, akkor ő majd ellátja olyan atombombákkal és rakétákkal, amelyekkel nemcsak Japánt és az Egyesült Államok nyugati partjait, hanem a világ bármely pontját elérheti. Az ezért kapott pénzből az amerikaiak máris kifejlesztik a saját atomrakétáik elleni rendszert, így védve lesznek azokkal szemben, és Észak-Korea így már csak a világ többi részét tudja fenyegetni. A szíriai háború befejezése is állandóan napirenden van, és ha így megy tovább, néhány évtizeden belül talán be is fejeződik. Addig kerül még egy olyan pontja sárgolyónknak, ahol majd ismét megnövekedhet a fegyverfogyasztás mértéke, hogy ne kelljen bezárni a fegyvergyárakat. Máris ott van Ukrajna, ahol Poro­senko elnök egy hónapra hadiállapotot vezetett be. Ebben az is közrejátszik, hogy ott elnökválasztás lesz idén, és Porosenko ezért próbál némi hőstetteket véghezvinni. Amerika és az Európai Unió egyes országai nagyon szeretnék felvenni a NATO-ba és az unióba is, mert már sikeresen befejeződött az új uniós tagállamok javainak és piacának felvásárlása, így újabbakra lenne szükség, és Ukrajna egész jó piac lenne. Magyarország próbálja kötni a kereket, mert jobb híján Ukrajna saját nemzeti kisebbségeinek jogait, így a magyarokét is nyirbálgatja új oktatási és nyelvtörvényekkel. Hát mit képzelnek a magyarok? Ők nem bevándorlók, hanem őshonosok, és ennek ellenére a bevándorlókéhoz hasonló jogokról és kedvezményekről álmodoznak ahelyett, hogy beolvadnának! A világ többi erős embere között említsünk meg néhány asszonyt is. Angela Merkel úgy érzi, küldetését befejezte, a bevándorlókat behozta, és nem akar újabb kancellárságot. Theresa May próbálja Angliát teljesen kivinni az unióból, de nehezen megy neki. Nekünk is van egy erős asszonyunk Viorica Dăncilă személyében, aki most már nemcsak Románia, hanem az unió tanácsának sorsát is törékeny kezecskéibe vette.
A világ másik erős embere, Emmanuel Macron el volt foglalva Európa és a világ nagy problémáival, így saját hazája gondjaira már nem is maradt ideje. Ezért aztán honfitársai, hogy jobban látszódjanak, sárga mellényt öltöttek magukra, kimentek az utcára követeléseiket hangoztatni és némi rombolást végezni. Ezután Macronnak a Ceaușescu-módszer jutott eszébe, aki 1989. december 21-én, látván a lázadó tömeget, ijedtében 100 lej fizetésemelést ígért. Most Macron is hirtelen könnyelmű ígéreteket tett honfitársainak. Nálunk, bár ígéretdömping volt és van, a telhetetlen nép mégis utcára vonult tavaly augusztusban, de méltó fogadtatásban részesült a csendőrség részéről, akik keményen csendre intették őket. Aztán a rendfenntartók azt mondták, hogy a tüntetők kezet emeltek rájuk. A felvonulók viszont azt, hogy ők csak felemelték a kezüket. Ezért aztán a csend bősz őrei agyba-főbe verték a lázongókat, és úgy sikerült lecsendesíteniük a hálátlan tömeget.
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen következményekkel jár a Nyugati Szövetség létrehozása?









eredmények
szavazatok száma 375
szavazógép
2019-01-07: Közélet - Nagy D. István:

Elektromos buszok, ,,okos” megállók (Sepsiszentgyörgyi közszállítás)

Halasztás nyomán a múlt év vége helyett március 29-én nyújthatja be a megyeszékhelyi közlekedést több szempontból is számottevően átszabó és egyben környezetbarátabbá alakító tervcsomagját Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Regionális Operatív Program megyei jogú városoknak szóló támogatási tengelyére. A pályázat révén a korábban már elkészült városi mobilitási tervbe foglalt egyes elképzelések megvalósításához szándékoznak uniós forrásokat szerezni, nagyjából 17 millió euró értékben. A tervek oroszlánrésze a közszállítás átszervezését célozza.
2019-01-07: Közélet - Bokor Gábor:

Elkészült az új óvoda (Kökös)

Közel ötvenezer lejes költségvetés-kiegészítést kapott Kökös polgármesteri hivatala múlt év végén. Az összeget az iskola tervezésére és az óvoda kivitelezésének kifizetéseire fordítják – mondta el érdeklődésünkre Silviu Tăraș megbízott polgármester. A román és magyar támogatásoknak köszönhetően a megye egyik legkorszerűbb óvodájával büszkélkedhet Kökös.