A következő tanácsülésen szeretnének dönteni a megyemenedzseri tisztség létrehozásáról, hogy minél előbb szervezhessék meg a versenyvizsgát — közölte Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta: áttanulmányozta több megyei tanács működését, és kiderült, körülbelül hatvan város- vagy megyemenedzseri tisztség létezik az országban. Tamás szerint az állás azért fontos, mert a következő időszakban rengeteg uniós finanszírozású pályázatot kell lebonyolítani, infrastruktúra-fejlesztési terveket kell kidolgozni.
A Háromszék kérdésére, miszerint a leendő megyemenedzser hatásköre, hogyan befolyásolja majd a gazdaság- és térségfejlesztési egyesület tevékenységét, a megyei tanács elnöke elmondta: megvizsgálják az Adetcov funkcióját, előfordulhat ugyanis, hogy ez túlméretezett. Hangsúlyozta: a leendő megyemenedzser nem csupán az önkormányzatokat, hanem a civil szervezeteket, egyházakat, vállalkozókat is tájékoztatni fogja az időszerű pályázási lehetőségekről. Mint arról beszámoltunk, eddig Vajda Lajos, Dénes István, Olosz Szabolcs, Klárik Attila neve merült fel az állás kapcsán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.