Adelina Stanciu, Bendzsel Miklós, Varga Gábor és Bakos Éva
Háromszékre látogatott a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke, aki hazai kollégájával együtt ismerkedett az itteni helyzettel. A tájékoztatón elhangzott, bár nagy az előrelépés, a cégek egy részét még mindig meg kell győzni az oltalom fontosságáról.
A két hivatal már 1994-ben együttműködési megállapodást írt alá, azóta rendszeres a kapcsolat. Bendzsel Miklós elnök külön kérésére azonban csak most nyílt lehetőség a sepsiszentgyörgyi regionális központot is meglátogatni. A vendég elmondta, három formában jutnak forráshoz annak érdekében, hogy a cégeknek ne legyen megterhelő az oltalomszerzés és -fenntartás. Egyrészt a közös pályázati lehetőségek révén, másrészt egy sor adminisztratív jellegű intézkedés erre a célra fordítható. Ugyanakkor a cégek számára adókedvezmények is biztosíthatók.
Varga Gábor, a Román Találmányi és Védjegy Hivatal elnöke kifejtette, bár rengeteg vállalkozás felismerte már a márkák, szabadalmak oltalmának szükségességét, továbbra is ,,evangelizációs" munkát kell végezni, hogy a szellemi és ipari tulajdon védelme minél szélesebb körű legyen. Az idén egyébként több mint hétezer kérvényt iktattak, miközben az unió egészében ez a szám eléri a 70 000—80 000-et. Az országban tizennégy regionális iroda működik, Kovászna és Hargita megye igényeit a sepsiszentgyörgyi irodában oldják meg. Adelina Stanciu irodavezető kérdésünkre elmondta, idén eddig tizenhét oltalmi kérvényt iktattak, az éves átlag valamivel több mint félszáz. Ugyan kis számban, de az egész unió területére érvényes oltalomra is van igény. A hivatal az inkubátorház földszintjén működik.
A megbeszélésen részt vett Bakos Éva, a magyarországi regionális irodák koordinátora, így a két ország regionális irodáinak együttműködési lehetőségeit is áttekintették.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.