Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kovászna Megye TanácsaBiztosítani a működést

2019. január 9., szerda, Közélet

Kovászna Megye Tanácsa működési folytonossága érdekében rendkívüli ülést tartottak tegnap. Tamás Sándor elnök elmondta, mivel még nincs országos költségvetés, a pénzügyi folytonosság biztosításához több határozatot kell elfogadniuk. Az elmúlt harminc évben egy-két kivétellel a kormányok nem készítették elő időben az országos költségvetést, a pénzügyminiszter most azt nyilatkozta, a hónap végére meglesz, de annak sem látják realitását.

Három pénzügyi jellegű határozat meghozatala után két pályázáshoz szükséges intézkedés került napirendre. Tavaly megszavazták a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház sürgősségi osztályának bővítésére és korszerűsítésére pályázást a Regionális Operatív Program keretében. Decemberben értesítették a megyeházát, hogy a pályázat nyertes, így most a folytatáshoz szükséges határozatot hozták meg, hisz még ebben a hónapban alá kell írniuk a szerződést, ahhoz meg vállalni kellett a kétszázalékos önrészt és a programban el nem számolható költségek biztosítását.

Az elnök közölte, a közel 8 millió lejes fejlesztés a meglévő épületnek egy szárnnyal való bővítését és eszközvásárlást tartalmaz. Közel megháromszorozódik a sürgősségi osztály felülete, lesz külön felnőtt- és külön gyermekrészleg. Azokat korszerű felszereléssel látják el mintegy 800 ezer euró értékben. A megyei sürgősségen jelenleg 70-en dolgoznak, tavaly több mint 33 ezer esetet kezeltek – mondotta Tamás Sándor. Hozzátette, mintegy 40–50 százalékkal nőtt a sürgősségi esetek száma, ebből is látszik, milyen nagy a vidéki háziorvoshiány.

A közgyűlés elfogadta a megyeháza két szociális szervezettel való együttműködését egy európai uniós programban. Az önrész az összköltség két százaléka. A cél önfenntartó szociális vállalkozás létrehozása hátrányos helyzetűek támogatására. A mezőgazdasági termények átlagárának meghatározásában nem tudtak megállapodni. Az ülésen vita alakult ki, így a tanácselnök levette a kérdést napirendről, mondva, a következő soros ülésen döntenek erről. Tamás Sándor elmondta, ő azon kevés politikus közé tartozik, akik nem értenek a labdarúgáshoz és a mezőgazdasághoz, ezt a kérdést bízzák szakemberekre. Ki is jelöltek egy bizottságot, amelyben minden frakcióból helyet kapott egy-egy tanácstag, ők ülnek tárgyalóasztalhoz a megyei mezőgazdasági főigazgatóval.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 299
szavazógép
2019-01-09: Közélet - Nagy D. István:

Belső városmag uniós pénzből (Sepsiszentgyörgy)

Az eredeti elképzeléshez képest szerényebb változatban valósulhat meg Sepsiszentgyörgy belső városmagjának sétálóutcává való átalakítása. A lassan tíz éve tervezett beruházás útjából a legtöbb akadály elhárult, a fennmaradókat pedig egyelőre nem lehet áthidalni. A szükséges összeget a Regionális Operatív Programon keresztül reméli megszerezni az önkormányzat, a megyei jogú városok számára meghirdetett 4-es számú intézkedéscsomagra összeállított mobilitási pályázat révén. Ha minden – pályázatelbírálás, közbeszerzések, kivitelezés – jól alakul, 2023-ig elkészülhet a sétálóövezet.
2019-01-09: Közélet - Fekete Réka:

Mától jelentkezhetnek a tanárok (Kovászna Megyei Tehetségközpont)

A tanév második felében megkezdi működését az oktatási minisztérium által több mint négy éve jóváhagyott, a sepsiszentgyörgyi iskolahálózatban 2016-tól szereplő Kovászna Megyei Tehetségközpont, amelynek elindítása eddig sok akadályba ütközött. A tehetséggondozót irányító megyei tanfelügyelőség, a finanszírozó megyeközponti önkormányzat és a központ vezetője tegnap sajtótájékoztatón ismertette a részleteket.