A karrierépítés, az öngyilkosság kérdésköre, a drogfogyasztás és következményei éppúgy érdeklik a fiatalokat, mint a számítógép. Ez derült ki a múlt héten a zabolai Csipkésben tartott Ifjúsági keresztyén táborban, melynek közel száz résztvevője a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye nyolc gyülekezetéből érkezett a Válaszd az életet mottójú egyhetes együttlétre. Nem csak a szabadidős bútorfestés, nemezelés, néptáncoktatás, sport vonzotta a fiatalokat, hanem teljes létszámban jelen voltak a reggeli áhítatokon, a napközben tartott előadásokon, és a szó igazi értelmében részt vettek a kiscsoportos megbeszéléseken.
Németh Zoltán nagyborosnyói tiszteletes, főszervező, az említett egyházmegye ifjúsági tanácsosa lapunk érdeklődésére elmondta: az 1998-ban indított, majd két év kiesés után tavaly újraélesztett táborban azt tapasztalta, hogy a fiatalok nem csak az internet közelségében érzik jól magukat, hanem nagyon vágynak a közösségi létre, beszélgetésre, barátkozásra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.