Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kétszer negyedszázados iskolaügyIllyés Elemér: Erdély változása 35.

2019. január 12., szombat, Emlékezet

Háromszáz-négyszáz éves iskolai jubileumok nem is olyan ritkák Erdélyben. Nemrég ünnepelte fennállásának háromszázötvenedik évfordulóját a nagyenyedi Bethlen Kollégium, háromszáz éves jubileumát a székelyudvarhelyi református gimnázium és sok más erdélyi falu magyar iskolája. Az erdélyi magyar oktatás kezdetei tehát a XVI. századig nyúlnak vissza, nemzeti kisebbségi története pedig fél évszázados.

  • Nagyenyedi kollégium
    Nagyenyedi kollégium

A nemzeti kisebbség iskolaügyének a helyzetén pontosan lemérhető a mindenkori nemzetiségi politika célzatossága. Az ötvenéves kisebbségi időszak első felében, a két világháború között a romániai magyarság nehéz küzdelmet folytatott iskoláinak fennmaradásáért.

A három periódusban, 1919–1925-ig, 1925–1934-ig és 1934–1940-ig különböző modorban folyt az iskolapolitika harci taktikája. Ahogyan a kormányok váltogatták egymást, aszerint alakult az iskolák helyzete is. A parasztpárt valamivel talán türelmesebb volt a liberálisok pártjánál, tény azonban, hogy minden kormányon lévő politikai pártra rámondható a kisebbségellenes magatartás.

Az 1918. december elsejei gyulafehérvári határozatok III. 1. pontja kimondotta: „Minden egyes nemzet saját fiai által, saját nyelvén látja el a közoktatást. Ugyanezeket a jogokat szavatolja az 1919. december 9-én aláírt kisebbségi egyezmény 9. cikke. A rövid életű nagyszebeni Kormányzó Tanács, amelynek hatáskörébe a közoktatás is tartozott (Vasile Goldiș), tiszteletben tartotta ezeket a jogokat, feloszlatása után azonban, a kezdet kezdetén, az 1919–20-as tanévben (Valeriu Braniște) máris jelentős változások álltak be, és ettől kezdve fokozatosan romlott a helyzet.

Az államfordulat idején fennálló állami, községi és felekezeti magyar iskolahálózatot rövidesen új törvények rombolták szét.

A felekezeti iskolák sorsát két új törvény határozta meg: az 1924. évi július 26-i állami elemi oktatási s az 1925. évi december 22-i magánoktatási törvény. Az első súlyos csapást az 1923–24-es iskolai tanév két új közoktatási rendelete méri a felekezeti oktatásra. Ennek következtében egymás után vonják meg az iskolák nyilvánossági jogát, és az anyanyelven való tanítás kérdésessé válik. Az állami elemi oktatásról szóló törvény 159. szakaszának 1924/40771-es számú rendelete bevezeti az úgynevezett „kultúrzóna” felállítását, amelynek nyilvánvaló célja a magyar határ menti román sáv megnagyobbítása és Székelyföld elrománosítása volt. Ezeken a helyeken főként az ókirályságból kirendelt román tanítók látják el a magyar iskolákban az oktatást; fizetésük ötven százalékkal magasabb volt, mint a kultúrzónán kívül tanítók fizetése, ezenkívül fokozottabb előrehaladásban részesültek, és települési telket biztosított nekik az állam. Így kerültek magyar nemzetiségi vidékekre magyarul nem beszélő román tanítók. Bevezeti a törvény továbbá az állami iskolákba a román nyelv tanítását, és kötelezővé teszi a nemzeti tárgyak (történelem, földrajz és alkotmány) román nyelven való tanítását.

 

A Mihai Viteazul iskola Sepsiszentgyörgyön - az egykori királyi tanítóképző

 

Az 1925. december 22-i magánoktatási törvény az erdélyi magyar felekezeti iskolákat magániskolákká alakította át, és bevezette a névelemzést (35. és 47. szakaszok). Itt meg kell jegyeznünk, hogy a magyar iskolalátogatók zömmel felekezeti iskolákba jártak, s csak kisebb számban állami iskolákba. Mondhatni, minden iskolai évben újabb oktatásügyi törvényeket és rendeleteket hoztak, ami végül is oda vezetett, hogy rövid idő alatt típusok szerint 62–93 százalékkal csökkent a magyar iskolák száma. Csupán 1919 és 1924 között a román kormány 3025 elemi iskolából 2070-et (68%) elrománosított vagy bezárt, 151 polgári iskolából 123-at (62%), 65 középiskolából 46-ot (70%), 29 tanítóképzőből 23-at (78%), 29 kereskedelmi iskolából 27-et (93 %).

A bakalaureátusi törvény bevezetése (1925. március 7.) azt eredményezte, hogy a középiskolai tanulók 70–80 százaléka nem tudta sikeresen letenni az érettségi vizsgát, s így megtorpant a magyar értelmiségi utánpótlás. A törvény előírása szerint a középiskolai tanulók érettségi helyett kötelesek idegen, román tanárokból álló bizottság előtt vizsgázni. Az 1933–34-es iskolai évben, Angelescu miniszterelnökségének az idején, újabb magyar nyelvű iskolák szűntek meg, és a magyar tanköteles gyermekeknek már csak 20–25 százaléka járhatott magyar felekezeti iskolába.

A második világháború utáni időszakban egymást követő, látszólag engedményes, de a valóságban inkább korlátozó rendeletek és törvények sokrétű és állandó változásain keresztül jutott a magyar közoktatás mai állapotába. A háború végével a felekezeti iskolák védelmezői, az egyházak megszűntek, és nemsokára megkezdődött az államosítás (1948. június 1-jei törvény).

Amíg a politikai és társadalmi harcok polarizálódásai úgy-ahogy nyugvópontra nem jutottak, az anyanyelvi oktatás kellő feltételeinek a hiányában rendkívül nehéz idők sodrába került a magyar iskola ügye.

A romániai nemzetiségek oktatásügyét először az 1945. február 8-i nemzetiségi statútum szabályozta. Gh. Vasilichi oktatásügyi miniszter ideje alatt, 1948. augusztus 3-án jelent meg a tanügyi reformra vonatkozó törvény, amely az 1942. évi oktatási törvény alapelveit változtatta meg: nem hozott igazi reformot, de eltért a demokratikus irányzattól, és a jövő oktatási rendszerének az ideológiai irányelveit vezette be. A 175. és 176. számú rendelkezésekből áll, amelyek közül az első az oktatásügy adminisztratív kérdéseivel, valamint az eddigi tanítási anyag módosításával és a tanerők működésére vonatkozó utasításokkal foglalkozik. A 176. számú rendelet előírja az összes – főként felekezeti – intézmény, iskola államosítását. A törvény tulajdonképpeni célja a marxista ideológia bevezetése az iskolarendszerbe, illetve egy új, marxista tájékozottságú értelmiség kialakítása, amit az eddigi tanerők nagy részének eltávolításával, a helyükön meghagyott tanerők ideológiai átnevelésével és a tananyag teljes kicserélésével igyekszik megvalósítani. Biztosította a magyar nyelvű oktatást az állami iskolákban, mindenekelőtt alap- és középfokon, egészen az egyetemig; ezt a folytonosságot csak később szakította meg a román nyelvű szakiskolák bevezetése. Ezt a törvényt egészítették ki a művelődéspolitikát irányító párthatározatok, és módosította később, az 1968. évi decemberi pártkonferencián az új irányelvek szerint kidolgozott közoktatásügyi statútum. Az 1948-as törvény alapján az alsófokú oktatásba bevezették a kötelező hét osztályt, amelyet az 1963/64-es iskolai évben nyolc osztályra, 1969-től pedig tíz osztályra emeltek; egy újabb dekrétum bevezette a XI. és XII. osztályt. Magyar tannyelvű iskolák számára városonként nagyon kis számban engedélyezték e két osztály megnyitását, s így sok magyar tanuló kénytelen az utolsó két osztályt román tannyelvű iskolában végezni.

 

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium

 

Az anyanyelv szabad használatát az oktatásban az alkotmánynak az állampolgárok alapvető jogaival foglalkozó II. cikkely 22. szakasza biztosítja, amely szerint „a nemzetiségek számára a mindenfokú oktatás saját anyanyelvükön történik”. Az 1968. május 13 -i oktatásügyi törvény értelmében is, az alkotmány előírásainak megfelelően, „az együtt élő nemzetiségek számára a mindenfokú oktatás saját nyelven folyik”. „Az erre vonatkozó rendelkezéseket az Alkotmány szellemé­ben az oktatásügyi (1968/11. sz.) és a tanszemélyzet státusára vonatkozó (1969/6. sz.) törvény szabályozza. Előbbi kimondja, hogy az együtt élő nemzetiségek számára az oktatás valamennyi fokon saját nyelvükön történik (9. 2. bek.). Az együtt élő nemzetiségek nyelvén folyó oktatás számára e nemzetiség nyelvén fognak tankönyveket kidolgozni (45. 3. bek.). Utóbbi előírja, hogy azokban az iskolákban vagy tagozatokban, ahol az előadás az együtt élő nemzetiségek nyelvén folyik, az előadó és kisegítő tanszemélyzetnek ismernie kell a tanítás nyelvét (9). Az ilyen iskolákban vagy tagozatokon igazgatónak vagy aligazgatónak az illető nemzetiségek soraiból való tanügyi kádereket fognak kinevezni, vagy olyanokat, akik e nemzetiségek nyelvét ismerik (40. 2. bek.). Azokban a megyékben pedig, ahol olyan iskolák működnek, amelyekben a tanítás az együtt élő nemzetiségek nyelvén folyik, e nemzetiségek köréből is neveznek ki kádereket az irányító és ellenőrző szervekbe (46. 2. bek.).”

Az alkotmányban foglalt jogok azonban egészen másként valósultak meg a gyakorlatban. Ez részben az alkotmányos szöveg homályos és ennélfogva félrevezető jellegéből, másrészt pedig a szövegben foglalt jogok be nem tartásából adódik.

Az anyanyelvnek az oktatásban való szabad használatát megfogalmazván, az alkotmány szövege nem „mindenféle (az iskolák összes faját értem alatta), hanem „mindenfokú” oktatásról szól, ami nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy például a középfokú oktatáson belül ne lehessenek olyan iskolák – mint a szaklíceumok, amelyek az elméleti líceumok fokán állnak –, ahol csak román nyelven folyhasson az előadás. Ezenkívül nem saját anyanyelvű iskolákat, hanem csak „saját anyanyelven való oktatást” biztosít. Egyébként az alkotmányos jogok deklarálása után következő évtizedek megmutatták, hogy milyen mértékben nem került sor e jogok betartására.

1976

(folytatjuk)

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 667
szavazógép
2019-01-12: Nemzet-nemzetiség - :

Erdély még rejt titkokat (Sas Péter: Kelemen Lajos naplói valahol lappanganak, ha el nem pusztultak)

Pesten született, de Erdélybe lett szerelmes: Kós Károly-monográfiával kezdte a munkásságát, kutatásai miatt a 80-as években ki is tiltották Romániából. Az erdélyi művelődés olyan nagy alakjaival, szürke eminenciásaival foglalkozik, akiket méltatlanul mellőz a mai tudomány. Sas Péter művelődéstörténésszel beszélgettünk.
2019-01-12: Kiscimbora - :

Az öt jó barát

Ma este, kedveseim, öt jó barátról mesélek nektek.
Volt egyszer négy fivér s azoknak egy kísérőjük. Ez a kísérő nem szolga volt: lévén erősebb és tapasztaltabb a többinél, ő lett a vezetőjük, irányítójuk.