Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szilveszteri előadásaLucy Strate, avagy sok hűhó semmiért

2019. január 12., szombat, Színház az egész világ

Valószínűleg az lenne teljesen helyénvaló és tisztességes az alkotókkal és a közönséggel szemben, ha minden színházi kritika vagy előadás-elemzés esetében pontosan megjelölné az író, milyen dátumon látta az előadást, ugyanis egy produkció életében olykor tudatosan, máskor észrevétlenül is történhetnek változások, így például a bemutatóról szóló méltatások olykor egészen más alkotásról szólnak, mint amit a későbbi előadás közönsége láthat.

  • Barabás Zsolt felvétele
    Barabás Zsolt felvétele

Azért fontos ezt hangsúlyozni a Sardar Tagirovsky által a Tamási Áron Színházban rendezett Lucy Strate, avagy a Kilencek Tanácsa című produkció esetében is, mert annak eddigi előadásai teljesen különböztek egymástól. A kiindulópont Arisztophanész Lüszisztraté című darabja, de ez csak ürügy a rendezőnek arra, hogy a háború, nők-férfiak szembenállása és az ókori görög mitológia egyes témakörei vagy fogalmai mentén létrehozzon egy meglehetősen eklektikus produkciót, amely a semmitől a semmi felé halad, és közben nemcsak a néző lelkét kerüli el, hanem a színház mindenkori célját, értelmét is. Mert igaz ugyan, hogy ha egy ember átmegy egy üres téren, és valaki más ezt látja, az már színház lehet, de létrehozni egy produkciót úgy, hogy nem tudjuk, mit akarunk mondani, honnan hová szeretnénk eljutni, értelmetlen és fölösleges vállalkozás.

Sardar Tagirovsky többször dolgozott Sepsiszentgyörgyön, voltak nagyszerű és kevésbé sikerült munkái, de tény: előadásai nem szokták hidegen hagyni a közönséget.

Örök kísérletező, szereti feladni a járt utat a járatlanért, akkor is, ha ezzel lehetetlen helyzetbe hozza önmagát és alkotótársait. Komoly szakmai elismerések bizonyítják, hogy művészi kalandozásai képesek célba érni, de ezúttal enyhén szólva is félresikerült a kísérlet, hisz a rengeteg ötlet és a látványos képi világ ellenére – vagy épp ezek miatt – nem tudtunk felfedezni semmilyen egységes gondolati tartalmat a színpadi történések mögött.

A január 4-ei előadáson a szereplők, pontosabban a mitológiai hősöket alakító férfi színészek az előcsarnokban várták a közönséget. Csapolt sörrel, konyakkal kínálták a férfiakat, s a női közönségtől elválasztva őket egy különös improvizációba kezdtek „az igazi eseményt megelőző igazi eseményről”. „Ez egy kiszolgáltatott helyzet nekünk is, nektek is, de a sztratégosznak ez volt a kérése” – folytatta a játékmester, majd kijelentette, hogy ezt a jelenetet nem tudták megoldani, azért kezdődik így az előadás, de nem kell aggódni, mert csupán 15 percig fog tartani az előjáték. Aztán leültek szemben a közönséggel, és valahogy kitöltötték a rendelkezésre álló időt. Vajon mi értelme volt ennek? – gondoltuk, miközben elkezdtek terelni a színpad felé, ahol arénára, tévéstúdiók show-műsorainak díszletére, ókori görög színházra és sárga tengeralattjáróra egyaránt emlékeztető játéktérben ültettek le, de hogy miért, az újra nem derült ki, mert mielőtt még a nők által hátrahagyott nyomokból bármi konkrétum kiderült volna egy bizonyos összeesküvésről, felhangzott a Woman című John Lennon-dal, és végre elfoglalhattuk helyünket a női közönség mellett a valódi nézőtéren.

Hegyeztük az érzékszerveinket, hogy megtudjuk, mi szükség volt erre a sok mellébeszélésre, de csak a kilenc múzsa bemutatkozása következett, és megtudhattuk, hogy Lüszisztratét nem kell keresni ebben az előadásban, mert elpusztult a háborúban.

Aztán rengeteg egymáshoz alig kötődő gondolat, fogalom elsorolása és görög mítoszok ismertetése után megtudtuk, hogy a múzsák háborúzni szeretnének a háborúval, majd a férfi szereplők is bemutatkoztak. Mintha valami értelmetlen show-műsor szemtanúi lettünk volna, amelyben a mitológiai hősök magukról vallottak, de valójában semmi más nem történt, mint üres deklamálás a mikrofonokba és közismert Beatles-dalok előadása. Bármennyire próbálta közelíteni egymáshoz az előadás az ókori görög mitológiát és a beatkorszak jellegzetes hangulatát, életérzését, ezek sehogyan sem tudtak szervesen összekapcsolódni. Később még több látványelem következett: hatalmas létrák, rózsaszín zászlók, a falakon látható óriási háborús fényképekre békejeleket rajzoltak a múzsák... Egy idő után az volt az érzésünk, semmi más nincs ebben az előadásban, csak rendezői ötlet, mégis hiányzik belőle a rendező. Szerencsére a dalok mentették a menthetőt.

Arisztophanész korában háború dúlt Spárta és Athén között, és Lüszisztraté meggyőzte nőtársait, hogy addig ne szeretkezzenek a férfiakkal, amíg azok békét nem kötnek. Egy mondatban így lehetne összefoglalni a világirodalom egyik első komédiájának cselekményét, csakhogy itt az egymással szemben álló két tábor a nők és férfiak tábora volt. És hol vannak a színészek az előadásban? A szereplők közötti viszonyok? Egyes jeleneteket nézni is kínos, hát akkor játszani milyen lehet? Vajon mit tehet a színész, ha érzi, hogy zavarja a nézőt, de eszköze nincs arra, hogy változtasson a helyzeten?

Szép a díszlet, a jelmezek, rendkívül erős az előadás képi és zenei világa, és ez ideig-óráig bódítja a közönséget, de lassan elkezdünk émelyegni, mint amikor rágógumival próbálja elverni az éhségét az ember. Minek ez a sok hűhó, a rengeteg befektetett energia? A nézőtéri székek alá egy-egy cetli volt felragasztva, amelyre egyszer csak felhívták a figyelmünket. Nézd, mi van ott! – hangzott a színpadról, és a cetlin ugyanazt a feliratot olvashattuk: „Nézd, mi van ott!” Néztem, és szomorú voltam, hogy ilyen előadást láthatok abban a színházban, amely egykor igényességre tanított.

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 687
szavazógép
2019-01-12: Kiscimbora - :

A kakas és a róka

Mikor elmegyen a róka, hogy tyúkot lopjon, a kakast nem viszi el. Tudjátok-e, hogy van ez a mese? Nem viszi, mert egyszer megjárta a kakassal.
2019-01-12: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Fából vaskarika (A Kézdivásárhely Városi Színház szilveszteri bemutatója)

Adott egy közismert drámaszöveg, egy ismert dallamokat tartalmazó partitúra és egy lelkes csapat, amelynek tagjai mindent megtesznek azért, hogy a történetet és dalokat a lehető legpontosabban tolmácsolják a közönségnek.