Kigyulladt egy melléképület a kovásznai szívkórház udvarán vasárnap reggel. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak ez volt a második beavatkozása a héten a fürdővárosban, ahol korábban egy tömbházból jelentettek tüzet.
Tolvaj Marius szóvivő szerint a vasárnapi tűzesetről a szívkórház egyik alkalmazottja értesítette a hatóságokat, a lángok megfékezésére három vízzel és habbal oltó járművet küldtek, illetve egy létrás kocsit és egy SMURD rohammentőt is a helyszínre irányítottak. A lángok a melléképület tetején csaptak fel, mintegy száz négyzetméter felületen károsítva azt. Az oltást nehezítette, hogy közben beomlott az érintett épület tetőtere, ahol egyébként rengeteg gyúlékony anyagot tároltak. A katasztrófavédelmi felügyelőség arról tájékoztatott, a pácienseket nem fenyegette veszély, az érintett épület a szívkórház udvarának egy távolabbi részén áll. Kovásznán csütörtökön is tűzesetet jelentettek, akkor a város egyik Iskola utcai tömbházának alagsorában kaptak lángra az ott tárolt gyúlékony anyagok. A hivatásos és önkéntes tűzoltók 11 lakost, köztük négy gyermeket és egy kutyát menekítettek ki az épületből. Emberéletben ezúttal kár nem esett, a tüzet vélhetően a fűtésrendszerből származó parázs vagy szikra okozta.