LabdarúgásLengyel és kenyai védőt igazolt a Sepsi OSK

2019. január 14., hétfő, Sport

A törökországi Belekben edzőtáborozó Sepsi OSK szombaton és vasárnap újabb labdarúgók szerződtetését jelentette be. A piros-fehér mezesekhez csatlakozott a 23 éves lengyel Sebastian Rudol és a 26 éves kenyai Omar Abud. Az Eugen Neagoe irányította labdarúgók vasárnap első felkészülési mérkőzésüket is lejátszották, a török Sivasspor pedig 2–1 arányban győzött.

  • Sebastian Rudol
    Sebastian Rudol

A középhátvédként bevethető, jobblábas Rudol legutóbb a lengyel élvonalban érdekelt Pogon Szczecin játékosa volt, a háromszéki klubbal pedig két és fél évre kötelezte el magát. „Számomra ez egy új kihívás, rendkívül motivált vagyok” – emelte ki a lengyel játékos. A csapat közleményében arról is tájékoztatnak, hogy a lengyel labdarúgót a FCSB korábbi játékosa, most a lengyel pontvadászatban játszó Cornel Râpă látta el információval a Sepsi OSK-ról és a román bajnokságról egyaránt. A 185 centiméter magas Rudol korábban szerepelt a tizenkilenc és a huszonegy év alatti lengyel válogatottban, valamint több lengyel harmadosztályú csapatban – Pogon II., Salos Szczecin, Baltyk Koszalin, Gwardia Koszalin – is megfordult.

A balhátvédként játszó Abud a belga élvonalban érdekelt Cercle Brugge csapatától igazolt az Eugen Neagoe irányította gárdához. A 175 centiméter magas labdarúgó korábban magára öltötte a bolgár Slavia Sofia, a görög Panegialios, a kenyai Tusker FC és a szintén kenyai Bandari FC mezét. A bolgár csapattal az előző idényben kupagyőzelmet ünnepelhetett. „Újabb légiós erősíti a keretünket: a Sepsi OSK színeiben fog játszani a kenyai válogatott Omar Abud, aki legutóbb a Cercle Brugge játékosa volt, de megfordult már a Slava Szófia együttesében is. A 26 éves balhátvéd másfél évre szóló szerződést írt alá klubunkkal. Omar, sok sikert kívánunk nálunk” – olvasható az együttes közleményében.

 

Omar Abud

 

A Sepsi OSK pénteken a 17 éves Călin Popescu szerződtetését is bejelentette közösségi oldalán. A brassói születésű középpályás a másodosztályban szereplő Temesvári Politehnica játékosa volt, azonban ebben az idényben két mérkőzésen kapott lehetőséget, és mindössze 24 percet töltött a pályán. „Újabb tehetséges fiatal labdarúgóval kötött szerződést a Sepsi OSK Călin Popescu személyében. A 17 éves középpályás, aki legutóbb a Temesvári Politehnica játékosa volt, másfél évre szóló szerződést írt alá klubunkkal, hosszabbítási opcióval. Călin, sok sikert kívánunk nálunk” – áll a piros-fehérek közleményében.

A szentgyörgyi csapat számára egy kellemetlen élménnyel indult az edzőtábor, hiszen egy kisbusszal hamarabb elküldték az edzőfelszerelést és a szükséges kellékeket, azonban a török határnál két napig fenntartották a Sepsi OSK két munkatársát, így az első edzések minősége sem volt az elvárásoknak megfelelő. Az időjárás sem kedvez, az esőzések miatt sok a víz a pályán, nem tudnak labdával edzeni, az első napokban csak szaladtak és erőgyakorlatokat végeztek.
A piros-fehérek vasárnap a Sivasspor ellen lejátszották az első edzőmérkőzésüket a Calista Center Football Clubban, ahol a török csapat 2–1 arányú győzelmet aratott. A Sivasspor a tizennyolc csapatos élvonalbeli bajnokság kilencedik helyét foglalja el tizenhét fordulót követően. A török együttest erősíti két korábbi román válogatott, Gabriel Torje és Paul Papp is.

 

Fotó: Facebook / Sivasspor

 

A Sepsi OSK már a mérkőzés 3. percében hátrányba került, miután a török csapat kijátszotta a védelmet jobb oldalon, majd az ukrán Serhii Rybalka laposan a hálóba lőtt. Ezt követően észhez tért a háromszéki gárda, több veszélyes gólhelyzetet is kidolgoztak, azonban a befejezésnél Yasin Hamed és Ibrahima Tandia is pontatlan volt. A második játékrész első negyed órájában a piros-fehér mezesek birtokolták többet a labdát, Hadnagy Attila pedig egyedül a kapussal szemben hibázott el egy egyenlítési lehetőséget. A kihagyott helyzetek a 77. percben megbosszulták önmagukat, hiszen a Sivasspor másodszor is eredményes volt. Egy beadásánál röviden szabadított fel a szentgyörgyi védelem, a kipattanót pedig a brazil Douglas Pereira kapásból védhetetlenül lőtte a kapuba. A Sepsi OSK a 89. percben szépített, miután Joseph Mensah egy cselsorozat után mintegy 20 méterről bombázott a hosszú sarokba.

„Érezhető volt a labdarúgókon, hogy már megkezdték a fizikai terhelést, azonban ennek ellenére izgalmas és jó iramú mérkőzést játszottunk a Sivasspor ellen. Az időjárási körülmények számunkra nem alakulnak kedvezően, csak vasárnap hagyott alább az esőzés, aminek nagyon örültünk. Az első napokban nem tudtunk megfelelő edzéseket végezni labdával, hiszen a pályán állt a víz, de bízunk benne, hogy a folytatásban jobb lesz. Szerdán a kazah élvonalban érdekelt FK Aktobe csapatával játszunk újabb edzőmérkőzést, és reméljük, hogy értékes tapasztalatokkal gazdagodunk” – nyilatkozta Bokor János sportigazgató.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-01-14: Sport - :

Téli bajnokság (Asztalitenisz)

A kézdivásárhelyi Sportiroda és az ugyancsak céhes városbéli Zöld Nap Egyesület szerdán 15 órától amatőr asztalitenisz-bajnokságot szervez a helyi sportcsarnokban.
2019-01-14: Sport - :

Bartos Norbert ezüstérmes Horvátországban (Karate)

Január 11. és 13. között a horvátországi Szamobor adott otthont a 28. Croatian Grand Prix nemzetközi karateversenynek, amely kvalifikációs és pontszerző viadalnak számít a magyar válogatott keret összeállítását illetően a 2019-ben Chilében rendezendő WKF korosztályos világbajnokságra. A rangos megmérettetésre huszonnégy országból 1621 sportoló nevezett, a sepsiszentgyörgyi Bartos Norbert pedig ezüstérmet szerzett.