Az Antarktiszhoz eljutó meleg óceáni vizek felgyorsították a gleccserek olvadását az elmúlt négy évtizedben, ezért kutatók szerint a vártnál nagyobb mértékben nőhet a tengerek szintje.
Miközben a jeges kontinensen évente 40 milliárd tonna jég olvadt el 1979 és 1989 között, ez 2009-től évente legalább 252 milliárd tonnára nőtt. Egy milliméternyi globális tengerszint-emelkedéshez nagyjából 360 milliárd tonnányi jég elolvadása szükséges.
Az antarktiszi jégtakarót érintő változások sokkal több régióban megtapasztalhatók, mint azt korábban gondoltuk – magyarázta Eric Rignot, az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában publikált tanulmány szerzője, aki a NASA-nál és a Kaliforniai Egyetemen dolgozik. Rignot szerint alaposabban kell tanulmányozni a Kelet-Antarktiszt, ahol kutatásaik során a jégréteg gyengeségeire figyeltek fel.
A kutatások eddig a nyugati régiókra fókuszáltak, ahol erőteljesebb olvadást tapasztaltak. Ott a Pine Island-gleccser önmagában 1000 milliárd tonna jeget vesztett, míg a Thwaites-gleccser 634 milliárdot. Csak a Nyugat-Antarktisz gleccsereinek teljes elolvadása 5,28 méterrel emelné meg a globális tengerszintet.
Most úgy vélik a tudósok, hogy az évszázad végére körülbelül egy méterrel nőhet a globális tengerszint. A múlt évszázadban, 1900 óta körülbelül 20 centiméteres növekedést mértek. Az Antarktiszon egyébként olyan sok jég van, hogy ha mind elolvadna, az körülbelül 57 méterrel emelné meg a tengerek szintjét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.