Tenisz, Australian OpenBabos kiesett, Federer a harmadik fordulóba jutott

2019. január 17., csütörtök, Sport

Babos Tímea vereséget szenvedett a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában. A világranglistán 66. magyar játékos szerdán 1 óra 37 perces mérkőzésen, két szettben (6:3, 6:1) kapott ki az 5. helyen kiemelt amerikai Sloane Stephenstől.

  • Fotók: Ben Solomon
    Fotók: Ben Solomon

A 2017-ben US Open-győztes ellenfél 2:1-nél 40-semmire is vezetett fogadóként, végül az ötödik bréklabdáját használta ki. A 25 éves magyar bátor játékkal kiegyenlített, de a következő három gémet Stephens megnyerte, és 58 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban Babos 2:0-nál még hozta a szerváját, de ezután már csak egy bréklabdáig jutott.

„Úgy érzem, ez egy jó mérkőzés volt, nagyot kellett küzdeni. Az ellenfelem nagyon jól játszott, és nekem is sok jó pillanatom volt. Persze mindig lehet a teniszről beszélni, de most a legfontosabb a hozzáállás, a mentalitás, az attitűd volt. Ezek pedig nagyon pozitívak voltak a részemről is. Ha valamit ki kellene emelni negatívumként, azok a második adogatások utáni fogadásaim lennének. De összessé­gében olyan nyomást kaptam Sloane-tól, amit azért ritkán. És nem olyan értelemben, hogy csapkodta a nyerőket, hanem egyszerűen nem hibázott, és nagyon jól mozgott, többször kellett megnyerni egy pontot” – értékelt honlapján Babos.
Fucsovics Márton kiesett a páros verseny első fordulójában szerdán Melbourne-ben. A magyar éljátékos a román Marius Copil oldalán 51 perc alatt kétszettes vereséget szenvedett (6:3, 6:1) a párosspecialista brit Luke Bambridge és Jonny O’Mara ellen.

 

 

Az első és második játszmát rövidítésben, a harmadikat egyetlen brékkel húzta be Roger Federer a brit Daniel Evans ellen a második fordulóban. A svájci klasszis az első játszma rövidítését úgy húzta be, hogy többször is hátrányba került, a másodikban pedig 5:4-nél, brékelőnyben nem tudta kiszerválni a játszmát, így ismét rövidítésre kényszerült, ezt viszont már magabiztosan megnyerte. A harmadikban 2:1-nél ismét elvette riválisa adogatójátékát, ezt az előnyt pedig már végig megtartotta, 7:6, 7:6, 6:3-ra győzött. A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal is továbbjutott a harmadik fordulóba, miután három szettben, 6:3, 6:2, 6:2-re legyőzte az ausztrál Matthew Ebdent.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1549
szavazógép
2019-01-17: Sport - :

Újabb szakaszt nyert Loeb, Gyenes feladta (Dakar-rali)

A kilencszeres ralivilágbajnok Sebastien Loeb nyerte a nyolcadik szakaszt kedden a Peruban zajló Dakar-ralin, összetettben a katari Nasszer al-Attijah tovább növelte előnyét. A szatmári Gyenes Emánuel számára ez az etap jelentette a véget, hiszen megsérült és kénytelen volt feladni a versenyt.
2019-01-17: Család - :

Gyógyító barátságok (2.)

Egyre inkább úgy tűnik, az e-mail, a chat, a virtuális kapcsolattartás kiszorítja a társalgást az életünkből. Majdhogynem lelkiismeret-furdalásuk lesz azoknak a barátoknak, barátnőknek, akik kávézás közben csevegéssel töltik az időt. De az is lehet, hogy újra felfedezzük „régimódi” barátságainkat, amelyek mindig is szervesen az emberi élethez tartoztak. És ez nagyon jó hatással lehetne az egészségünkre.