Mintegy kéttucatnyian – politikusok, a Történelmi Vitézi Rend tagjai és városlakók – gyűltek össze Kézdivásárhelyen tegnap délelőtt az egykori Székely Katonanevelde épületének utcai boltívénél, Kratochvil Károly 2009. december 12-én felavatott mellszobránál, hogy a Székely Hadosztály megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére szervezett eseménysorozat nyitányaként leróják kegyeletüket a Székely Hadosztály legendás parancsnoka előtt. A szobornál a 24. Határvadász Zászlóalj hagyományőrzői, Szima Csaba és Préda Barna korhű egyenruhában álltak díszőrséget.
Elsőként Nagy Zoltán történész, a Történelmi Vitézi Rend tagja szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy ez az egyetlen Kratochvil Károly-mellszobor egész Erdélyben, majd Nagy Szabolcs veszprémi történész-levéltáros méltatta Kratochvil Károly életét és tevékenységét. Ezt követően Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja és Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke megkoszorúzta a mellszobrot. A rendezvény a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.