Erős azonosuló szándékkal és heroikus küzdelemmel eszméket követ, a küldetésére érzékeny művész szerepkörében éli a mindennapjait. Itt, Kézdivásárhelyen nem tudok kitérni Vetró András tanármágus szerepe elől. Először diákként, majd kollégaként figyeltem meg, hogy ő – a művészember – tanárként is alkot. Tábora van, mert az ifjú szívek érzik, hogy a mester minden idegszála valami érdekében impulzusokat ad nekik, és cselekvésre készteti őket. Amikor őt látjuk, nem érezzük vidéki létezésünk visszahúzó kalodáit, mert elhiteti velünk, hogy ahol élünk, ott dolgunk van. Nem véletlen, hogy művészete nyitott terek és befogadó közösség után kiált. Szabadságittas küzdésvágya domborművei expresszív erejében és földre rántott mítoszainak felkapaszkodó hőseiben sűrűsödik.

In memoriam Egyed Péter - 23 buborék

Vetró András már gyerekkorától a nagy elődök szellemi aurájába lépett, és az élményeket nem hagyta elveszni. Édesapja, Vetró Artúr egyetemi tanár révén ismeri meg Nagy Imre zsögödi világképét, amelyet itt a nagy előd festményének átértelmezésével mutat fel.

A kiállítás legdrámaibb sorozata az Egyed Péter Huszonhárom buborék poémájának képzőművészeti interpretációja. A süllyedő tengeralattjáró páncélját áttörő figura a költő-barát halála után keletkezett művön jelzi, hogy egyetlen megmaradásunk az alkotássá formált szellemi erő.

Kosztándi Jenő

Közelmúltban elhunyt nagyjaink ismerős arcvonásai tekintenek ránk a plaketteken. Vetró András tudja, hogy egy szétszedett világ peremén szellemi megmaradásunkat nagyjaink emlékezetbe fogadása segíti. A Vetró-plaketten Kányádi Sándor szívbemarkoló mosolya az erdélyi sorsot, mindannyiunk Sanyi bácsiját hozza közel, aki előtt most megállni és emlékezni jó. Számomra a Kosztándi házaspár képmása a hívó szó. Jenő bácsi végletekbe révedő tekintete Katica néni konok méltóságával találkozik.

Kányádi Sándor

A lovához kapaszkodó kisfiúban Rodin Calais-i polgárok ihlette szoborkompozíció egyik elemét látjuk, aki a süllyedés pillanatában az ismeretlen világra tekint vissza. Az ő társa lenne a dacoló férfi, valamint a megbékült öreg egy köztéri szökőkút vízsodrásában. 

Vetró Don Quijote-figurái mintha megsokasodtak volna a korábbi kiállításokhoz ké­pest, és az öregedés helyett mintha egyre virtuózabb tetterővel indulnának mind szövevényesebb célképzetek felé. A különböző műformák határain átlépve azt látom, hogy a művészet alteregója számára a küldetés egzisztenciális problémák ütközőzónái felé halad, és így a harc egyre szürreálisabb képzeteket szül. Előtérbe kerül Sancho Panza alakja, aki több szkepszissel kíséri a művész idealista énjét. A kiállítás újszerűsége abban is rejlik, hogy a rajzok régebb plasztikusak voltak, és most a plakettek lettek virtuóz rajzszerűek.

Don Qoijote

Vetró András művészetében gyakran az örök visszatérés nagy mítoszait hívta életre. Művészként ilyenkor azonosult Ikarosszal, Prométheusszal. Most művészetének erős érzelemgazdag formálásában olyan sűrített kódrendszert teremt, amelyben egybe kovácsolódnak a mitikus lények. Általuk látjuk, hogy a művész gyakran kerül kiszolgáltatott szerepbe, és a jól ismert mítosz mesevilágából a keselyű az abszolút hatalom birtokosa, aki a bohóc szerepébe taszítja a megsebzett művészt.

Vetró András a fa organikus anyagából a véső megvonó gesztusával bontogatja ki női ideáit. Látjuk, hogy az örök múzsa az életet adó nő, aki földanyák időtlen képzetén túl sugározza az örök áramot. Kis szobrai kubista formakultúrájukkal zengik tovább, hogy szép a világ, míg méhednek áldott gyümölcse lehet (József Attila).

Anyaság

Kézdivásárhelyen Vetró András művészete életünk és kulturális neveltetésünk része. Erős munkabírással szegődik eszmei értékek szolgálatába. Hiszi, hogy kulturális emlékezetünk védelme a művész feladata. Kívánunk hetven évéhez egészségben és munkában további gazdag évtizedeket!

DEÁK FERENC LORÁND