Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Rohanás

2019. január 19., szombat, Kármentő
Nagy B. Sándor

Késő éjszakáig dolgozom, vagy inkább kora hajnalig. Fáradtan ébredek, de jókedvűen, a jól végzett munka örömével. Szinte délig alszunk a fiammal együtt, így csipkedni kell magunkat, hogy időben elérjünk: a kisfiam a nagyszülőkhöz, én egy fontos találkára.

„Evésre már nincs idő, begyújtásra sem” – gondolom magamban, miközben próbálom gyorsan felöltöztetni a kis lurkót, aki olyan pajkos kedvében van, hogy alig tudok vele boldogulni. Bármit megtenne, csak öltözni ne kelljen, és persze arcot és fogat mosni sem akar, csak játszani mindennel, ami csak a keze ügyébe kerül. Végre sikerül valahogy ráadni a ruhát, és kitenni a hóba, hadd játsszon, amíg én is elkészülök.

„Apa, nagy hó lett!” – kiáltja boldogan, és beleszalad a frissen hullott hóba. Mégiscsak begyújtok – határozom el hirtelen, és addig is gyorsan kinyitok minden ablakot, szellőzzön a lakás. Tüzet rakok, aztán belépek a házba, hogy becsukjam az ablakokat. Ránézek az órára. Mennyi?!

Eszeveszett kapkodásba kezdek. Koszos kabát, nadrág, cipő le, tiszták fel, rohanás az autóhoz. „Gyere gyorsan! – kiáltok rá a kisfiamra, aki érezheti, hogy nagy a baj, mert azonnal abbahagyja a játékot, és igyekszik a kapu felé, ahogy csak tud, a nagy hóban. „A fenébe, mennyire be van havazva az autó – gondolom magamban, és máris rohanok vissza, elvenni a seprűt. Újra elő a kulcsokat, kapunyitás, ajtónyitás, és csak telnek a percek, pedig már ott kellene lennem. Fürgén takarítom az autót, hogy be tudjunk ülni, de a fiam beleragad a hóba. Végül valahogy besegítem és rácsukom az ajtót. Az ablak is le van fagyva, kaparom, de alig tisztul, a hó alatt vízcseppek fagytak rá. Muszáj indulnom – döntöm el, beugrok az autóba, és indítom, pedig még alig látok ki a szélvédőn.

Majd megtisztul útközben, gondolom magamban, és örömmel állapítom meg, hogy nincs fagy, helyenként egészen elolvadt a hó az úttestről. És nyomom a gázt, és eldöntöm, hogy a fiamat is magammal viszem a találkára, mert arra már végképp nincs idő, hogy letegyem a nagyszülőknél. „Hű, a mindenit – jut eszembe –, nem csuktam be az ablakokat. Na mindegy, legalább jól kiszellőzik. De vajon a kazán ajtaját becsuktam? Gyorsan tárgyalok, s rohanás haza, nehogy valami baj történjen. Vajon begyúlhat valami, ha nagy lesz a tűz a kazánban?” – morfondírozom magamban, s egy pillanatig úgy érzem: vissza kellene fordulni. „A fenébe, hogy milyen lassan megy ez itt előttem, s a sáros latyakot mind az én szélvédőmre csapja fel.” Alig látok, s előzni sem lehet... Na végre! Beletaposok a gázba, elhagyom, de máris kanyar, fék, s az autó megpördül... Ó, Istenem!

Egy másodperc töredéke alatt felmérem, hogy épp az útszéli villanyoszlopnak fogunk nekicsapódni, és nincs bekötve a gyerek. Elengedem a kormányt, és el akarom kapni a kisfiamat, de már nem érem el, nekiesett a jobb hátsó ajtónak. És csúszunk, és egy pillanatig autóroncsot látok, és vért az ablaküvegen. És úgy érzem, mindennek vége. Megállunk. „Apa, mi történt?” – hallom a fiam hangját. „Semmi, kicsim, csak összetört az autó” – válaszolom neki, és alig hiszem el, hogy épek vagyunk, pedig elsodortunk egy villanyoszlopot. Odanézek, és az oszlop a helyén áll, és mi mögötte vagyunk. Csoda történt.

„Hova kellett annyira sietni?” – hallom az út széléről a sofőr hangját, akit megelőztem, aztán egy dzsip is megáll, és még egy autó, és még egy... És hiába mondom, hogy jól vagyunk, nem hagynak magunkra, lejönnek segíteni, egy anyuka édességgel kínálja a kisfiamat. Telefonon lemondom a találkát, elmondom, hogy balesetünk volt, a főnököm ígéri, hogy autót küld értem. És mielőtt még számba vehetném, hogy mit is kell ilyenkor tenni, azt kérdezi a sofőr: „Húzassuk ki magukat?” „Ezt az autót? Innen?” – kérdezek vissza, majd én is körüljárom az autót, és csodák csodája, nem látok hibát rajta. Ez egyszerűen lehetetlen. Mint egy álomban, nyitom a csomagtartót, keresem a vonószemet, és mire feleszmélnék, hogy mi is történt velünk, a dzsiphez kötöznek és kihúznak. Hosszú autósor a hátunk mögött, ezért intek a sofőrnek, hogy azonnal jövök vissza, és eltávolodom a kanyartól, hogy mindenki elhagyhasson. Mire megfordulok a keskeny úton és visszatérek, egy lélek sincs már a baleset helyszínén. És nincs kinek megköszönni... Vajon igaz volt-e mindez, vagy csak álom?

Kábultan eszmélek, de még napokig nem bírok szabadulni a gondolataimtól. Vajon miért kaptuk ezt az új esélyt?

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 999
szavazógép
2019-01-19: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Ki védi meg az embereket?

Eddig a parlament és a kormány tartozott a legkevésbé tisztelt intézmények közé, de most már az alkotmánybíróság is felsorakozott e dicstelen lajstromra. Az ember azt kérdi magától: egyáltalán van olyan állami szerv Romániában, amely megérdemli a bizalmat és a tiszteletet?
2019-01-19: Közélet - Váry O. Péter:

Az éneklés volt élete értelme

A magyar kultúra napjának előzeteseként nyílt meg csütörtökön a Simándy József operaénekes pályaképét bemutató kiállítás Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban.