Ott vannak egyfelől a régi, jól ismert arcok többnyire a hagyományos, legalább valamicske múlttal, történelemmel rendelkező pártokba tömörülve: jelentős részük kisstílű gazfickó vagy éppen minden hájjal megkent, dörzsölt, korrupt gazember. Joggal hitte, hiszi azt a román társadalom elsöprő többsége, hogy minden baj forrása e korrupt politikai osztály – érthető hát, hogy kitörő lelkesedés fogadta azokat a bűnügyi vizsgálatokat, amelyek nyomán jó néhány képviselőt, szenátort, minisztert rácsok mögé zártak.
Csakhogy a kamerák kereszttüzében zajló bűnüldözésnek egyre több vadhajtása tűnt fel, különösen a magyar ügyekben vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy e boszorkányüldözés hátterében nem feltétlenül és nem minden esetben a korrupció felszámolásának és az igazság keresésének szándéka áll, hanem olyan ki nem mondott, de egészen jól beazonosítható államhatalmi érdekek is, mint az ingatlan-visszaszolgáltatás leállítása, a hiteles önkormányzati vezetők meghurcolása révén az épphogy magára találó közösség lefejezése, a megfélemlítés stb.
Aztán az is igen hamar kiderült, hogy a politikai osztály megreformálását zászlajukra tűző új erők sem annyira makulátlanok, sőt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség például a legaktívabbnak akkor mutatkozott a parlamentben, amikor az ügyészség és a titkosszolgálatok közötti titkos paktumok kérdése vagy a nyomozó hatóság privilégiumainak megszüntetése került napirendre. Dacian Cioloșról és új pártjáról is egyre több kompromittáló információ lát napvilágot: előbb az derült ki róla, hogy fiatalkorában a magyargyűlölő Gheorghe Funar pártjában igyekezett karriert építeni, most pedig Marius Oprea történész állt elő azzal, hogy az alakulatát bejegyzők a Securitatéhoz köthetők. Cioloș magyarázkodása pedig a legkevésbé sem meggyőző, a politikai osztály megreformálását zászlajára tűző politikustól ugyanis a legkevesebb, ami elvárható, hogy tiszta lapokkal, feddhetetlen egyéniségekkel induljon.
Hozzá nem értő, dilettáns, korrupt politikusok egyik oldalon, okkult erők, gyanús hátterű figurák, volt és jelenlegi szekusok a másikon – csoda-e, hogy lassan elfogy, kiürül az ország? Reményt, némi bizodalmat csak az adhat, ha nem a nagypolitika, Bukarest felé nézünk, hanem az önkormányzatok szintjén egyre erőteljesebben megnyilvánuló decentralizációs, regionalista törekvésekre tekintünk.