A Kárpát-medence megújuló műemlékei

2019. január 23., szerda, Világfigyelő

A Teleki László Alapítvány közreműködésével az elmúlt három évben a határon túl végzett műemlék-felújításokat bemutató vándorkiállítás nyílt Ideje az építésnek – Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében címmel tegnap Ungváron a skanzenben.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: „A műemlék-felújításokról szóló kiállítás tematikájában fontos szerepe van az időnek, ráadásul nekünk, magyaroknak a 21. században saját időszámításunk is van, hiszen az elmúlt száz esztendő folyamatos veszteségekről szól, így valóban eljött az ideje, hogy újra építkezzünk.” Hozzátette: a kiállítás címében szereplő Kárpát-medence jelzi, hogy fontos kérdés a tér, hiszen „nekünk, magyaroknak az egész Kárpát-medence az otthonunk, és Ungváron vagy Pozsonyban sokkal jobban otthon érezzük magunkat, mint Párizsban vagy Londonban”.

A kormánybiztos rámutatott arra, hogy az építészeti hagyomány legalább olyan fontos, mint az anyanyelv vagy a zene, ezért van nagy jelentősége annak, hogy a magyar kormány által 2015-ben elindított Rómer Flóris Terv keretében sikerül templomi freskókat, falusi templomokat vagy emblematikus épületeket megmenteni a jövőnek. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója felidézte, hogy az alapítvány az elmúlt három év alatt több mint száz műemlék restaurálását és felújítását végezte és koordinálta.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bejut-e a Sepsi OSK labdarúgócsapata a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 122
szavazógép
2019-01-23: Világfigyelő - :

A kisebbségek jogainak védelme erősíti Európát

A kisebbségek jogai és a kisebbségi nyelvek védelme az Európa Tanács és minden tagország fontos politikai kötelessége, ugyanis ezek a jogok azok, amelyek stabilizálják Európát és segítik a további konfliktusok elkerülésében – jelentette ki tegnap az Európa Tanács főtitkára Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének januári ülésszakán az ukrán oktatási törvényre vonatkozó magyar képviselői kérdésre válaszolva.
2019-01-23: Világfigyelő - :

Hosszabbítható a kiválás határideje

Legfeljebb az idei európai parlamenti (EP-) választások utáni alakuló ülés július 2-i dátumáig lehetne meghosszabbítható az Egyesült Királyság uniós kiválásának eredetileg márciusra tervezett határideje – mondta tegnap Guy Verhofstadt, a képviselő-testület brexitügyi főtárgyalója.