Porondon a kormány

2019. január 25., péntek, Máról holnapra
Farkas Réka

Hála Románia EU-elnökségének, nemzetközi porondon is bemutathatják tehetség(telenség)üket Dragnea kormányának miniszterei. Az elmúlt napokban ismét kiderült: nemcsak hogy értelmes, helyes mondatokat is alig képesek összerakni anyanyelvükön, de nem sokat konyítanak ahhoz az ágazathoz sem, amelyért felelnek.

A prímet természetesen továbbra is Viorica Dăncilă miniszterelnök viszi, aki, úgy tűnik, zavarát is, butaságát is képtelen leplezni, és úgy ontja magából a bakikat, hogy már árgus bírálói is csak a legékesebbeket emelik ki. Legendássá vált, miképpen keveri össze az éppen meglátogatott országok fővárosait, és az is, hogyan jelenti ki diadalmasan, hogy Romániá­nak olyan nagyhatalmakat sikerült elpusztítania (leköröznie helyett), mint Németország vagy Franciaország, de a minap egy tévéműsorban ártatlanul azt is elmagyarázta, szükség van az igazságügyi miniszter által bejelentett, semmisségi folyamodványokra vonatkozó rendeletre, mert esélyt kell adni a korruptaknak, hogy bebizonyítsák ártatlanságukat. A csúcs azonban szerdai brüsszeli ámokfutása volt, ahol egyetlen nap alatt két ízben is sikerült lejáratnia magát és országát. A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából szervezett eseményen Viorica Dăncilă azt fejtegette (papírról olvasva), hogy Románia „hozzájárul a negacionalizmus (sic!) és a holokauszt elleni harc támogatásához”. Vélhetően a frissen kreált szóval a holokauszttagadás ellen kívánt síkra szállni, de egy kalap alatt harcot indított a hetven évvel ezelőtti történelmi esemény ellen is. Még le sem csengett a találkozó visszhangja, érkezett a következő hír: a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel tartott közös sajtótájékoztatóján azt találta mondani, hogy továbbra is prioritás marad Románia számára a NATO „elbátortalanítása”. A NATO vezetői nem szívták mellre szavait, lehet, már ők is hallottak arról, hogy dicső miniszterelnök asszonyunknak nem mindig sikerül azt mondania, amit tulajdonképpen akar.
Szerdán a brüsszeli meghallgatásokon azonban más kormánytagok is tündököltek. Petre Daea mezőgazdasági miniszter az Európai Parlament halászati bizottságának ülésén csillogott, a halászat jövőjére vonatkozó kérdésekre ugyan nem válaszolt, de olyan szöveget nyomott le a medencékben fürdőző kormoránokról, a vízről, amely a természet könnye, no meg arról, mily szerencsések az egybegyűltek, hogy őt hallgathatják, hogy még a profi fordító is képtelen volt tolmácsolni mondatainak állítmányok nélküli összevisszaságát. Zseniális pénzügyminiszterünk pedig, aki itthon képtelen a költségvetést összetákolni, a kérdéseket megkerülve közhelyhalmazzal bombázta az EP gazdasági bizottságát, akiknek Románia prioritásait kellett volna vázolnia.
Félő, a sorozat itt még távolról sem ért véget, a következő öt hónapban a román kormányba összeverbuvált félanalfabéta társaságnak különböző nemzetközi fórumokon kell felszólalnia, és az EU-elnökség alighanem csak arra lesz jó, hogy kies hazánk immár ne csak a korrupcióról, a jogállamiság megnyirbálásáról legyen híres, hanem ostoba vezetőiről is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2019-01-25: Belföld - :

Magyar mise havonta egyszer (Bákói csángók)

Engedélyezte a jászvásári római katolikus püspökség, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban – közölte a Ziarul de Bacău helyi napilap. A híradás szerint a Bákó főterének szomszédságában levő Szent Miklós-plébániatemplomban minden hónap utolsó vasárnapján tartanak majd magyar misét, amelynek celebrálására Felix Măriuț forrófalvi és Andrei Varga bogdánfalvi plébánost kérték fel.
2019-01-25: Közélet - Iochom István:

Zsongás a jégpályán (Kézdivásárhely)

Naponta több százan látogatják a kézdivásárhelyi műjégpályát – tudtuk meg Márton Sándor jégkorongedzőtől, pályagondnoktól, aki azt is elmondta, hogy az ország egyik legkorszerűbb műjégpályáján 2017. december 21-én különösebb avatóünnepség, szalagvágás nélkül kezdődött el a korcsolyázás és a jégkorongedzés. A hivatalos megnyitót 2018. március 4-én tartották.