Ma sincs oktatás

2019. január 25., péntek, Közélet

Felfüggesztik az oktatást ma az ország minden tanintézetében. Az intézkedést az influenzavírus terjedésével indokolják az illetékes minisztériumok.

Az egészségügyi minisztérium szerdán tájékoztatta az oktatási tárcát az influenzavírus okozta fertőzések helyzetéről, és kérte, hogy – a megbetegedések megelőzését célzó pótlólagos intézkedésként – január 25-én, pénteken országszerte függesszék fel az oktatást.

A tanügyminiszter rendelettel jóváhagyta a javasolt intézkedést, így a csütörtöki hivatalos szabadnapot követően ma sem lesz tanítás az iskolákban és óvodákban. A két hétvégi nappal együtt a gyerekeknek összesen négy napon át nem kell közösségbe menniük – áll az egészségügyi minisztérium közleményében.

Az Országos Közegészségügyi Intézet Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központja szerdán közölte, hogy 34-re nőtt az influenza halálos áldozatainak száma – az intézet szerint jelenleg nem állítható, hogy súlyosabb lenne a helyzet, mint a korábbi esztendőben. Valamennyi áldozatot A típusú és annak altípusaihoz tartozó influenzával diagnosztizálták.

A közegészségügyi intézet összesítése szerint az influenzás és a felső légúti megbetegedések száma 29,2 százalékkal nőtt az előző héthez képest, számuk országos szinten elérte a 117 576-ot. A járvány szintje második hete haladja meg a járványhelyzet küszöbét. Az egészségügyi miniszter kedden kijelentette: akkor beszélhetünk influenzajárványról, hogyha ez három egymást követő hé­ten bekövetkezik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 766
szavazógép
2019-01-25: Közélet - Iochom István:

Zsongás a jégpályán (Kézdivásárhely)

Naponta több százan látogatják a kézdivásárhelyi műjégpályát – tudtuk meg Márton Sándor jégkorongedzőtől, pályagondnoktól, aki azt is elmondta, hogy az ország egyik legkorszerűbb műjégpályáján 2017. december 21-én különösebb avatóünnepség, szalagvágás nélkül kezdődött el a korcsolyázás és a jégkorongedzés. A hivatalos megnyitót 2018. március 4-én tartották.
2019-01-25: Közélet - Szekeres Attila:

Hamis pénz a latrinából, avagy Béldi Pál váltságdíja (Kutatások a Béldi–Mikes-kastélyban)

Az uzoni Béldi–Mikes-kastély komplex kutatását végezték szakemberek Sztáncsuj Sándor József régész, a Székely Nemzeti Múzeum történelmi részlegének vezetője irányításával az elmúlt három évben. A Bethlen Gábor Alap támogatásával végzett kutatómunka végeredményeként a múzeum munkatársai és megbízott külső kutatók régészeti, történeti és művészettörténeti szempontból feldolgozzák a leletanyagot.