Bemutatják a költségvetési tervezetet

2019. január 29., kedd, Belföld

Elkészült a 2019-es költségvetési tervezet, és miután tegnap még egy utolsó egyeztetés történt a büdzsétervről a kormánykoalíción belül, illetve az RMDSZ-szel, a kormány január 29-én fogja azt bemutatni – jelentette be Darius Vâlcov miniszterelnöki tanácsos. Vâlcov szerint a tervezetről a tavaszi parlamenti ülésszak megkezdésekor, tehát február 5-én vagy 6-án kezdődik a vita a törvényhozó testületben. Eközben a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesülete levélben fejezte ki felháborodását amiatt, hogy megkérdezésük nélkül állították össze a költségvetés tervezetét.

Darius Vâlcov szerint az államháztartási törvénytervezet „nagyon kellemes meglepetéseket” tartalmaz, többek közt jelentősen nő az oktatásra és az egészségügyre fordítandó összeg. Ugyanakkor közölte, hogy a „kapzsisági adóra” vonatkozó 2018/114-es sürgősségi kormányrendeletet nem fogják sem visszavonni, sem módosítani.

Olyan még nem volt, hogy a költségvetés tervezetének össze­állítása előtt a municípiumok polgármestereivel ne konzultáljanak, sőt, a párbeszéd lehetőségét is legalább kétszer megtagadták tőlük – írja a Vio­rica Dăncilă miniszterelnöknek címzett nyílt levelében a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének elnöke, az egyébként szociáldemokrata Robert Sorin Negoiță. A levélben, amelyet többnyire erdélyi megyei jogú városok polgármesterei írtak alá, nehezményezik, hogy a kormány válaszra sem méltatta a párbeszédre vonatkozó kezdeményezésüket, holott a személyi jövedelemadó elosztása például közvetlen módon érinti a helyi hatóságok működését.

A levél aláírói kifejtik, nem hivatalos forrásokból arról értesültek, hogy figyelmen kívül hagyták az általuk javasolt elosztást. A Romániai Megyei Jogú Városok Egyesülete mindezek miatt összehívta vezetőtanácsának ülését, amelyre meghívták Vio­rica Dăncilă kormányfőt és Eugen Teodorovici pénzügyminisztert is, remélve, hogy ezúttal sikerül a párbeszéd.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1549
szavazógép
2019-01-29: Belföld - :

Kisebb volt a hiány

Tavaly GDP-arányosan ugyanúgy 2,88 százalék volt az államháztartás hiánya, mint 2017-ben, és ezzel a deficit alacsonyabb lett a 2018 elején kitűzött 2,97 százalékos célértéknél – közölte a pénzügyminisztérium.
2019-01-29: Belföld - :

Pusztító idő

Péntektől hétfőig húsz megye összesen 54 településén, valamint a fővárosban okozott károkat a rossz idő – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő. Információi szerint a belügyi alakulatok – rendőrök és tűzoltók – több mint 2200 kidőlt fát és 44 földre zuhant oszlopot távolítottak el az elmúlt három nap alatt. A kitört fák és oszlopok 363 személygépkocsit rongáltak meg.