A víz az ásványi és szerves sók oldószere, amelyekkel oldatokat vagy szuszpenziókat képez, amiket a vér eljuttat az egész szervezetbe. A víz úgyszintén oldószere a szervezet lebontó folyamataiból származó anyagoknak is, amelyeket a véredények útján a szervekbe szállít. Hővezető képességénél fogva az állati szervezetnek hőszabályozója is, segít a hőfölösleg elszállításában és eltávolításában izzadás és légzés útján. A víz közrejátszik számos, a tápanyag emésztését elősegítő hidrolízises vegyi folyamatban, az oxidációs és redukciós folyamatokban és a sejtlégzésben, továbbá közvetlenül részt vesz a tej és más állati eredetű termékek képződésében. A víz segítségével ürül ki a szervezetből a disszimilációs termékek jó része és a szervezetbe jutó vagy ott termelődő toxinok.

A víz a vesék, belek, tüdők és a bőr útján távozik a szervezetből. Az eltávozó víz mennyiségét a szervezetben lezajló fiziológiai folyamatok, valamint a fejadagok fehérje- és ásványianyag-tartalma szabja meg. Tudnunk kell, hogy a szervezet víztartalmának tízszázalékos elvesztése esetén súlyos zavarok lépnek fel, ha pedig 25—30 százalékát veszti el, az állat elpusztul. Ugyanez történik a tíz napon át tartó teljes vízhiány esetén is. Az állat hosszabb ideig bírja az éhezést, mint a szomjazást. A vízfogyasztás bárminemű korlátozása vagy az elégtelen mennyiségű ivóvíz megnehezíti a takarmányemésztést, a jószág kisebb mennyiséget képes elfogyasztani, és a termelés nagymértékű csökkenéséhez vezet.

Az állatok a takarmánnyal és az ivóvízzel jutnak vízhez. Keletkezik egy kevés víz a táplálóanyagok átalakulásakor a szervezetben is (anyagcserevíz), ez azonban igen kis mértékben játszik szerepet a vízigény fedezésében. Némely takarmány (zöldtakarmányok, nedves cukorrépaszelet, ipari moslékok, fölözött tej stb.) víztartalma olyan nagy, hogy fedezhető vele az állatok vízigényének jelentős része. A nagy víztartalmú takarmányok a tehenek számára kedvezőek, de az apaállatokkal csak mértékkel etessünk belőlük.

A szarvasmarha vízigényét számtalan tényező befolyásolja. Az egyik legfontosabb az állatok termelése, illetve ezzel összefüggésben a szárazanyag-fogyasztása. A szárazon álló tehén csak 40—50 liter vizet fogyaszt naponta, ezzel szemben a 40 liter tejet termelő tehén 110—120 litert is elfogyaszt. A szarvasmarhának egy kg szárazanyagra számítva 4—6 liter vízre van szüksége. Befolyásolja az állatok vízigényét a környezet hőmérséklete, valamint a levegő páratartalma is. Nyáron a tehén vízfogyasztása 30—50, sőt — olyan melegekben például, mint az utóbbi hetekben —, 70 százalékkal is növekszik. Ebben az időszakban minden liter tej előállítására a tehén 4—5 liter vizet iszik.

A jó minőségű ivóvíz 10—15 Celsius-fokos, tiszta, átlátszó, szagtalan, nem tartalmaz szerves anyagokat és fertőző csírákat (tüdő-, gyomor- és bélférgességet, orsóférgességet, májmételyt okozó parazitákat, kólibacilusokat). A kísérletek igazolták, hogy a túl hideg vagy túl meleg víz kedvezőtlenül hat a tejtermelésre. Így a 3—4 Celsius-fokos vízzel itatott tehenek tejhozama 10—11, a tej zsírtartalma 11—14 százalékkal esett vissza. Ha a teheneket 20 Celsius-fokos vízzel itatták, a tejtermelés 5—6, a zsírtartalom 7—10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor, ha ritkán és hideg vizet itatunk, a nagy mennyiségű víz testhőmérsékletre való felmelegítéséhez az állat sok energiát használ el. Nem ajánlatos a legelőn állóvizekből (tóból, mocsárból), sem pedig olyan folyóvizekből itatni, amelyekbe szennyvíz vagy ipari víz ömlik, mert veszélyeztetik az állatok egészségét. Ugyanakkor nem javasolt az istálló etetővályújából történő itatás sem. Ha nem rendelkezünk önitatókkal (szelepes vagy úszós, állandó szintű), vederrel naponta öt-hatszor kell itatnunk. Ritkább itatás esetében ez a tejtermelés vagy a súlygyarapodás tudatos korlátozását jelenti. Összegezvén az előbbieket: fontos, hogy az állatok itatására használt vízzel szemben is olyan igényekkel lépjünk fel, mint az emberi ivóvízzel.