ÉLJEN A CFR! Kemény perceket éltek át a Budapest és Bukarest között közlekedő vonatjárat (IR473) utasai tegnap délelőtt, miután az egyik vasúti kocsit sűrű füst lepte el, és egy adott ponton az ajtókat sem lehetett kinyitni.
Az egyik utas egy rövid videót tett közzé a Facebookján az idegesen szedelőzködő utasokról, bejegyzéséből pedig kiderült, hogy a jegyellenőrök ahelyett, hogy segítettek volna az utasoknak, tájékoztatást sem tudtak nyújtani arról, mi történt vagy mit kellene tenni. Az utasok végül elhagyták az orrfacsaró füsttel megtelt kocsit, a vonat pedig a ploieşti-i állomáson állt le. Állítólag a szerelvény fékrendszere hibásodott meg, s hogy a lúd kövér legyen, még a mozdony is elromlott. (Főtér)
HA KISZIVÁROG EGY TITOK. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség nagyváradi ügyosztályán dolgozó két ügyész, Ciprian Man és Marius Ardelean menesztéséről döntött a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács. Leváltásukat a korrupcióellenes ügyészség ügyvivő főügyésze, Călin Nistor kérte arra hivatkozva, hogy egy közzétett hangfelvétel tanúsága szerint „nem megfelelő magatartásról” tettek bizonyságot. Konkrétan: egy tavaly januári gyűlésen az ügyész urak arról beszélgettek, milyen praktikákat lehet alkalmazni a bírák megfélemlítésére. (Agerpres)
A CSUHÁS MIND SZENT EMBER. Kivéve, aki csak álszerzetes. De azért jól ment neki. Míg le nem bukott. A történet egy 39 éves besztercei illetőségű férfiról szól, aki szerzetesnek adta ki magát. Beszerzett pár mobiltelefont, hozzá való kártyákat, és gyanútlan hívő embereket hívogatott, mégpedig azzal, hogy van egy rákos kislány, akit Belgiumban kell kezelni, és ez bizony pénzbe kerül, legyenek hát oly emberbarátok és adakozzanak. És a gyanútlan (hiszékeny) emberbarátok – körülbelül harmincan – adakoztak is: összesen 24 320 lejt. Az összeget az álszerzetes természetesen nem a bemondott célra költötte el. Hanem magára. A férfit Fehér megyében csípték el, házkutatást tartottak a lakásán, amelynek során megtalálták a bűncselekményt bizonyító banki iratokat, továbbá a mobiltelefonokat és kártyákat. (Főtér)
AKI NEM ORTODOX, CSAK ELLENSÉG LEHET. „Oda jutottunk, hogy két nagyon fontos minisztérium tárcavezető nélkül maradt, és mindez azért történik, mert nincs egy ortodox vezetőnk, pedig mi egy ortodox nemzet vagyunk” – ez a kijelentés nem a kocsmában, hanem a focșani-i helyi televízióban hangzott el, mégpedig a város polgármestere, Cristi Misăilă szájából, aki szerint Klaus Iohannis azért tagadja meg a regionális fejlesztési, valamint a szállításügyi miniszter kinevezését, mert nem ortodox vallású. A lemez nem új, az evangélikus vallású Iohannist már a 2014-es államfőválasztás óta „kóstolgatják” hasonló kijelentésekkel hol nemzetisége, hol felekezeti hovatartozása miatt. Négy évvel ezelőtt még internetes petíció is indult annak érdekében, hogy Románia megválasztott elnöke keresztelkedjen át ortodox felekezetűvé, mi több, egy ellentétes szándékú aláírásgyűjtés is megjelent ugyanazon a portálon, amelynek kezdeményezői arra hivatkoztak, hogy a román nép toleráns, hisz az emberi jogokban és tiszteli azokat, ideértve a vallásszabadságot is. Az elmúlt évben több szociáldemokrata politikus is lenácizta az államfőt. (Főtér)