Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Székely riportokBeke György : Föld és lélek

2019. február 2., szombat, Kultúra

Nehéz feladat: édesapám több mint nyolcvan könyvét újraolvasni, kiválogatni belőlük a legfontosabb székelyföldi riportokat! Átdolgozott, hajdani kényszerű sallangoktól megtisztított, Budapesten nyolc kötetben újra kiadott nevezetes erdélyi barangoló könyveinek utolsó három vaskos kötete csak a Székelyföldről szól!

(Fájón hiányzik kedves álmának beteljesülése, a szülőfalujáról, Uzonról szóló zárókötet!) Nehéz ezekből kiválasztani az olvasói számára legfontosabb, egyben rá legjellemzőbb írásait. Mi tagadás, a válogatás közben folyton meg kellett küzdenem személyes emlékeimmel, elfogultságaimmal, amelyek megnehezítették, igazából lehetetlenné tették a megkívánt szerkesztői tárgyilagosságot. Minden írása mögött fölrémlett apám indulata és lelkesültsége, amellyel szűkebb családi-baráti körben – őszintén, stiláris kényszerek nélkül – az erdélyi magyarság sorsáról beszélt. Konok székelynek született, annak is vallotta magát egész életében, keserűséggel mesélt a székelység történelmi tévedéseiről, csalatkozásairól és megtévesztő illúzióiról; büszkeséggel dicső tetteiről, fejedelmeiről és honvéd tábornokairól; csillogó szellemi-kultúrtörténeti eredményeiről és sorsformáló személyiségeiről; könnyes lelkesedéssel Márton Áron püspökről; indulatosan a székely sorsot romboló idegen hatalmakról; bizakodással a sötét jelenben is jövőt és megmaradást ígérő erdélyi hétköznapi hősökről, azok cselekedeteiről. Kis túlzással, mindenkit ismert Erdélyben, legalábbis azokat, akik valamit is tettek, legalább a maguk portáján, a maguk kis közösségében a székelység megmaradásáért. Alapvetően optimista alkat volt, lelke mélyén remélte, hitte, hogy egyszer valahol és valahogyan ez a sok kis cselekedet, a sok kis akarat – Isten segedelmével (buzgó katolikus volt!) – összeadódik egy közös nagy akarattá. „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért….” – remélte.

Ebben a kis kötetben közreadott, válogatott írásai mind a rá jellemző „műfajban” készültek: barangolások időben és térben.

Az eredeti szándéktól eltérően, nem székelyföldi írások, hiszen apám mindenütt, messze, Székelyföldön kívül is, Bukarestben, Budapesten, az egész kontinensen mindig és mindenütt a maga székelyeit kereste. És valójában nem igazán riportok, a műfaj szigorú és ma megszokott szabályai szerint, hanem inkább történelmi terepszemlék. Apám nem volt történész, nem erőltette magára a szigorú, személytelen tudományos tárgyilagosságot. Bár precízen ismerte és ragaszkodott a tényekhez (sokan mondják, hogy kevesen ismerték úgy az erdélyi múltat és jelent, mint ő!), vállalt szubjektivitással, erdélyi lélekkel értelmezte azokat: annak a hajdani mikós gimnazistának a szemével, akinek egész életét és munkásságát megszabta az emlék (1940-ben Uzonban ő köszöntötte a bevonuló honvédeket) és a székelység sorsáért való aggodalom. A földért, szülőföldért érzett aggodalom lelke mélyéről diktálta ezeket a székely riportokat.

Székely volt, ízig-vérig, büszkeségben és indulatban, de sosem feledte, konokul vallotta, hogy – minden ártó szándék ellenében – a székelység az erdélyi magyarság, az pedig a magyar nemzet szerves, elszakíthatatlan része. Egy a nemzet a magasban! Büszke magyar volt oldaltarsoly és csizmába rejtett bicska nélkül is. A történelemben barangolt, tanulságokat keresve, de sosem vált a múlt foglyává – a jövő érdekelte, különösen foglalkoztatta az autonómia ügye. Mélyen merítkezett az erdélyi valóságban, Budapestről is gyakran hazajárt, de internetes kereső nélkül is figyelt a világra: egyik utam előtt ő figyelmeztetett a francia esszéíró, Alain Minc akkoriban még le nem fordított könyvére, amelyben meglepő   megértéssel ír az erdélyi magyarság ügyéről, horribile dictu! a határok kérdéséről is.   Megszégyenítő memóriával mindent tudott, mindenkit ismert, aki és ami fontos volt a székely sorsot illetően. Konok categoricus imperativusszal igazított el a történelem és az ellenséges jelenkor útvesztőjében. Ha ő maga ma már ezt nem teheti meg, ebben a kötetben összegyűjtött székely riportjai talán adnak valamiféle szellemi GPS-t a mai olvasóknak a székely valósághoz: a múltban és jelenben való eligazodáshoz. És ha kell, a kitartó újratervezéshez! Áldás az utazóra!

Beke Mihály András

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2019-02-02: Kiscimbora - :

Weöres Sándor: Csiribiri

Csiribiri csiribiri
Zabszalma –
Négy csillag közt
Alszom ma.
2019-02-02: Kultúra - :

Helyén van a vándorforrás (Széki Soós János új könyve)

Széki Soós János (1960) esetében annyira erős a ragaszkodás a szülőfaluhoz, hogy bár legalább harminc esztendeje nem él ott életvitelszerűen, mégsem képes egy sort sem leírni anélkül, hogy hazagondolna.