Benkő Emőke Az önrendelkezés útján című, kedd este az Erdővidék Múzeumában bemutatott könyve a székelyföldi belső népszavazásunk első, bardoc-miklósvárszéki fejezetének összegzése. Nem hibátlan a könyv, itt-ott komolyabb elírásokkal tarkított, néhol talán hiányérzetet is kelt azokban, akik az átlagosnál jobban ismerik a történteket, de mindenképp fontos, hogy adatok sorát teszi közzé. Amint figyelmeztet: hiába volt egyértelmű az emberek visszajelzése – a régióban véleményt nyilvánító 12 140 személy közül mindössze 44 ellenezte, hogy Székelyföld autonóm státust kapjon, és települése, ahol él, ahhoz tartozzék –, közösségünk képviselői teszetoszasága miatt lépéssel sem kerültünk közelebb érvényesítéséhez.
Aki a múlt évtized elején-derekán kicsit is érdeklődött a közélet iránt, minden bizonnyal élénken emlékszik, jóformán nem volt olyan hét, hogy valamelyik faluban ne gyűlésezett volna a még igencsak friss Székely Nemzeti Tanács (SZNT) települési tanácsa, a széki tanácsokban ne szólalt volna fel fiatal és idős egyaránt. Mind sürgették: megmaradásunk, szellemi és gazdasági gyarapodásunk érdekében egységesen cselekedjünk, hogy a történelmi hagyományainkból oly jól ismert önrendelkezés jogát ismét kivívjuk magunknak.
Nagy felzúdulást keltett a kor politikai és közéletében, amikor az SZNT 2004 augusztusában felhívást tett közzé, hogy az önkormányzatok népszavazást írjanak ki az autonómia eléréséért. Az RMDSZ-többségű tanácsok zöme nem volt hajlandó eleget tenni a felkérésének – halva született ötletnek tartották, mondván, a román állam csírájában fogja elfojtani –, de voltak kivételek is: októberben Sepsiillyefalva, majd Nagybacon (később visszavonta), a következő év elején Vargyas önkormányzata hoz erre vonatkozó határozatot. Igazuk lett a károgóknak, a hatalom gáncsoskodása miatt az ügyet nem lehetett végigvinni. Ám volt válasz rá: nem hivatalos módon, belső népszavazáson nyilvánítsunk véleményt.
A Bardoc-Miklósvárszéki Székely Tanács 2006. november 25-én tartott ülésén eldöntötte, hogy elsőként vállalja a népszavazás megszervezését. Az RMDSZ egyértelműen nem örvendett neki – Albert Álmos finoman szólva kételkedően nyilatkozott, Veresetóy Atilla pedig közönséges csalásnak tartotta a népszavazást –, de az erdővidékiek kiállása és határozottsága még saját táborukat is meglepte. Toró T. Tibor is elsietettnek mondta a népszavazást, Tőkés László a széki tanács elnökének, Szabó Miklósnak címzett levelében egyrészt örömét fejezte ki, másrészt aggodalmát, mert véleménye szerint „csak ott és akkor szabad – belső – népszavazást kiírni, ahol ez biztos sikerrel vihető végig”.
A felhangok ellenére a szavakat hamarosan tettek követték. Felállt a szervezőbizottság, Krizbai Imre tiszteletesnek köszönhetően a baróti református templom igazi választási központtá alakult, falvakon megkeresték a munkát vállalókat, kiálltak mellettük a lelkészek, akik vasárnapi istentiszteletükbe foglalva népszerűsítették az eseményt, s kérték híveiket, kapujukat tárják szélesre az urnabiztosok előtt, majd december 16-án elkezdődött a voksolás. 260 önkéntes – ahogy könyvében Benkő Emőke nevezi: a helytállás emberei – kilenc napon át járta a kistérséghez tartozó húsz település utcáit, kopogtatott be minden házhoz, s kérte fel az otthon találtakat, szavazzanak: szeretnék-e, hogy Székelyföld autonóm státust kapjon, s települése, ahol él, ahhoz tartozzék.
Az elvégzett munka mennyiségét jól szemléltetik a könyv mellékletében közzétett jegyzőkönyvek és összesítések. A szervezők Barót, Vargyas, Bardoc, Székelyszáldobos, Olasztelek, Bodos, Nagybacon, Szárazajta, Uzonkafürdő, Kisbacon, Zalánpatak, Magyarhermány, Bibarcfalva, Felsőrákos, Köpec, Miklósvár, Középajta, Nagyajta, Bölön és Erdőfüle szavazásra jogosult 17 945 polgára közül 12 140-hez jutottak el. Az igennel szavazók, vagyis az önrendelkezés megteremtése mellett hitet tevők száma 12 082 (99,52 százalék) volt. A kilencnapnyi munkának olyan erős – modern kifejezéssel élve: csapatépítő – hatása volt, hogy az erdővidékiek vállalták, besegítenek más tájegységek – Csík-, Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék – tanácsainak is.
Benkő Emőke úgy vélte, a népszavazás üzenetét nem szabad feledni, fontos lenne hangoztatnunk, továbbra is területi autonómiát szeretnénk Székelyföld számára, ezt pedig leginkább egy nemzetgyűlésen fejezhetnénk ki – mondotta.
