Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

LabdarúgásA sikerhez munka és alázat is szükséges

2019. február 4., hétfő, Sport

Háromszéken minden labdarúgás-kedvelőnek ismerősen hangzik Ibrahima vagy Birahima Tandia neve, hiszen a 25 éves francia-mali labdarúgó a Sepsi OSK gólkirálya, sőt, a román élvonal egyik legjobb játékosa. A világbajnok francia válogatott sztárjaival játszott utánpótlásszinten, két komoly térdsérülés majdnem véget vetett pályafutásának, mindkét alkalommal műteni kellett a térdízületét, ráadásul mindkét lábában. Karrierje mélypontján igazolta le a kiesés elől menekülő szentgyörgyi csapat, ő pedig teljes mértékben meghálálta a bizalmat. Tandia megküzdött a nehézségekkel, pályafutása pedig ismét felfelé ível, a téli átigazolási időszakban a FCSB mellett külföldi együttesek is érdeklődtek iránta, mégis a maradás mellett döntött. Kivételes képességei, könnyed mozgása, gyorsasága, cselei és lövőtechnikája a bajnokság egyik legnagyobb egyéniségévé tették.

  • Fotók: Facebook / Sepsi OSK
    Fotók: Facebook / Sepsi OSK

– Kéthetes edzőtábor van mögöttetek, ahol öt felkészülési mérkőzést is játszottatok. Két győzelem, két vereség és az időjárás miatt egy félbeszakított mérkőzés. Számodra és a csapat számára mennyire bizonyult hasznosnak az edzőtábor?
– Jó döntés volt az, hogy Törökországba mentünk edzőtáborba – még úgy is, hogy nem volt szerencsénk, és Belekben is esős, szeles időt kaptunk el –, hiszen Romániában az év ezen időszakában jóval hidegebb van, és ez a felkészülést is nehezítette volna. Az erőnléti edző nagyon megdolgoztatott, viszont jól éreztük magunkat, és tudjuk, hogy a következő hónapokban hasznát vesszük a téli felkészülésnek.

– A téli szünetben rengeteg hír keringett az esetleges távozásodról, több klub is érdeklődött irántad, végül mégis a maradás mellett döntöttél, 2020-ig meghosszabbították a szerződésedet. Miért maradtál a Sepsi OSK játékosa?
– A maradásom mellett szól, hogy nagyon jól érzem magam Sepsiszentgyörgyön, viszont az elnökkel és a klub vezetőségével is beszéltem, mindenképp meg akartak győzni, hogy maradjak, én pedig azt szeretném, ha teljes mértékben a labdarúgásra tudnék koncentrálni, és sérülés nélkül zárhatok egy szezont, hiszen az utóbbi években ez nagyon ritkán valósult meg.

– Még öt forduló van az alapszakaszból, a csapat jelenleg a negyedik, és továbbra is a felsőházi rájátszásba jutás a cél. Az FC Voluntari elleni mérkőzés után négy nehéz meccs vár rátok: a Dinamo és a Viitorul Sepsiszentgyörgyre látogat, a Medgyes és a Kolozsvári CFR ellen idegenben játszotok. Hogyan látod az esélyeket?
– Célunk továbbra is az, hogy a legjobb hat között zárjuk az alapszakaszt. Öt nagyon kemény és komplikált meccs előtt állunk, még az FC Voluntari elleni találkozó sem lesz könnyű, annak ellenére sem, hogy utolsó helyen állnak (az interjú a mérkőzés előtt készült – szerk. megj.). Romániában minden mérkőzés nehéz, meg kell küzdenünk a három pontért, főleg az olyan nagy klubokkal, mint az FCSB, a Kolozsvári CFR vagy a Craiova.

 

 

– Ebben az idényben a csapat gólkirálya vagy, hiszen 21 mérkőzésen 8 gólt szereztél. Egyértelműen az egyik alapember vagy, a támadójátékot nélküled nehéz is lenne elképzelni. Mik a céljaid a szezon hátralévő részében?
– A téli szünetig szerettem volna, ha tíz gólt szerzek, viszont csak nyolcat sikerült, ám emiatt nem kesergek, hiszen a csapatnak jöttek a jó eredmények, egyre feljebb léptünk a rangsorban. Pozitívan gondolkodom, és úgy számolok, hogy még tizenöt mérkőzésünk van a bajnokságban, szóval ezeken a meccseken szeretném növelni a góljaim számát. Számomra nem csak a személyes célkitűzés fontos, szeretném, ha a csapattársaim is haladnának előre, a csapat jól teljesítene, és az eredmények is kedvezőek lennének.

– Melyik az a szerepkör, pozíció, amelyben jobban érzed magad a pályán?
– A legjobban azt szeretem, ha a középcsatár mögött játszhatok, viszont azzal sincs problémám, ha szélen kell szerepelnem. Ha a csatár mögött tevékenykedem, nagyobb a mozgásterem, mindig a labda közelében lehetek, és rajtam mennek keresztül a támadások. Ha valamelyik szélen játszom, korlátozott a mozgásterem, azonban ott is megteszek minden tőlem telhetőt.

– Zsúfolt időszak előtt álltok, hiszen a bajnoki mérkőzések mellett a hónap végén a Román Kupa-negyeddöntőben is pályára léptek. A Sepsi OSK a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR ellen játszik hazai pályán. Összejöhet a továbbjutás?
– Persze, hogy összejöhet a továbbjutás, hiszen bízunk benne, és ha elérkezik a mérkőzés napja, teszünk is érte. Tudjuk, hogy nem lesz sétagalopp, és a bajnoki címvédő mindent megtesz annak érdekében, hogy ő jusson a legjobb négy közé. A nyáron döntetlent játszottunk velük egy felkészülési mérkőzésen, majd a bajnokság odavágójában egy utolsó pillanatban megítélt büntetőrúgással maradtunk alul, de remélem, a Román Kupában győzni tudunk. Nagyon fontos ez a versenykiírás, hiszen a végső győzelem esetén automatikusan jogot szerzünk az Európa-liga-selejtezőre.

 

 

– A szurkolók egyik kedvence vagy, a gyerekek példaképként tekintenek rád. Mi Ibrahima Tandia sikerének titka?
– Nagyon jól esik, amikor gyerekek odajönnek hozzám, és közös fényképet szeretnének készíteni, egyszerűen örömet szereznek nekem, és úgy gondolom, hogy én is nekik. Véleményem szerint a siker titka elsősorban a tehetség, azonban ez önmagában komoly munka és alázat nélkül nagyon kevés garanciát jelent a sikerre.

– Jelenleg nem vagy válogatott játékos, viszont érdekelne, hogy karrieredben mennyire játszik fontos szerepet az, hogy a jövőben magadra öltsd a címeres mezt? Ez lehet akár a francia vagy a mali.
– Tizenhat és tizenhét éves koromban a francia utánpótlás-válogatottakban játszottam, ezt követően azonban a huszonhárom év alatti mali nemzeti csapatban szerepeltem. Gyerekkorom óta az álmom, hogy a mali felnőtt válogatottban szerepelhessek, a mali csapat menedzsere az idény kezdetén pedig azzal biztatott, ha sikerül legalább hat gólt szereznem, érkezik a behívó is, szóval igyekszem a folytatásban is úgy szerepelni, hogy a szezon végén mali válogatott lehessek.

– Sepsiszentgyörgyön szinte mindenki focilázban ég, az utcán is csak a labdarúgásról beszélnek, minden hazai mérkőzésen több ezer ember szurkol nektek, és még idegenbe is elkísérnek. Milyen érzés ezt megélni játékosként?
– Nagyon jól esik, hogy a szurkolók folyamatosan mellettünk vannak, nagyszerű érzés a hazai mérkőzéseken több ezer ember előtt játszani. A legjobb csapatok között vagyunk, és ez a szurkolók érdeme is, hiszen erőt adnak nekünk, viszont mi ezt gólokkal és győzelmekkel igyekszünk viszonozni.

– A Sepsi OSK egy fiatal csapat az élvonalban, ebben a szezonban mégis sikerült az egyik legmeghatározóbb együttesé válnotok. Sokszor elhangzott már, hogy ez annak is köszönhető, hogy igazi család vagytok. Erről te mit gondolsz?
– Nagyon jó a kapcsolat közöttünk, minden helyzetben számíthatunk egymásra, tényleg családként viselkedünk. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is jó a viszonyunk egymással, sokat viccelődünk, együtt eszünk, és természetesen az edzéseken is minden rendben van. Ez megmutatkozik az eredményeken is, természetesen tisztában vagyunk vele, hogy jobb is lehetne, de a rengeteg munka mindenképp pozitív irányba visz, mi pedig kérdés nélkül a csapatra összpontosítunk.

 

 

– Eugen Neagoe az előző szezonban megmentette a csapatot a kieséstől, természetesen ez nélkületek, játékosok nélkül nem sikerülhetett volna. Hogyan vélekedsz az edzőről?
– Tavaly tudtuk, hogy nagyon nehéz feladat előtt állunk, hiszen a bennmaradás volt a cél, de véghez vittük, mert mindannyian szerettük volna. Az edzőről csak jót tudok mondani, szeretnénk neki örömet szerezni azzal, ahogy a pályán teljesítünk, hiszen ő is mindent belead a csapat érdekében, teljesen odateszi magát. Nagyon sokat beszélget velünk, mi pedig szeretnénk, ha a befektetett munka megmutatkozna.

– Mi a terved a következő idényben? Nyáron több mint valószínű, hogy újra téma lesz az átigazolásod, számtalan klub érdeklődik ismét utánad. Maradsz piros-fehérben, esetleg szóba jöhet a váltás is?
– Mindegyik labdarúgónak az a célkitűzése, hogy egyre jobb legyen, egyre jobban játsszon. Úgy gondolom, nem érdemes a távoli jövőre gondolni, egyelőre a Sepsi OSK csapatával szeretnék jó eredményeket elérni, utána majd meglátjuk, hogyan tovább. Az esetleges távozásomat több tényező is befolyásolhatja, hiszen ha sikerül az Európa-liga-selejtezőt kiharcolni, ebben az esetben mindenképp maradnék. Nagyon sok minden függ attól, hogy a bajnokság végéig hogyan szerepelünk, milyen eredményeket hozunk össze.

– Mondtad, hogy a távoli jövőre nem akarsz gondolni, de gyerekként melyik bajnokságban szerettél volna játszani?
– Véleményem szerint egy játékos álma az angol és a spanyol élvonal, hiszen a Premier League a világ egyik legerősebb bajnoksága, a Primera Divisionban pedig a Barcelona és a Real Madrid szerepel. Tudom, hogy nagyon nehéz ezekbe a bajnokságokba eljutni, vannak barátaim, akik nagy kluboknál játszanak, és úgy vagyok vele, hogy miért ne lehetne nekem is a célom a világ egyik legjobb csapatában játszani. Hinni kell abban, hogy elérhetem a célom, és természetesen rengeteget kell dolgozni, azért, hogy az angol vagy a spanyol élvonalban szerepelhessek.

– Mit üzensz a szurkolóknak?
– Egyénileg és csapatban is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a szurkolók boldogok legyenek. Nagyon fontos, hogy közös erőbedobással és akarattal tudjunk mérkőzéseket nyerni. Hajrá, Sepsi!

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2019-02-04: Autóvilág–Technika - :

A szovjet pilóta, aki vadászgépével együtt disszidált

1976 szeptemberében Viktor Ivanovics Belenko, a szovjet légierő elit vadászpilótája a Nyugat által rettegett szupertitkos, rendkívül gyors vadászgéppel, a MiG–25-össel Japánba disszidált. Belenko végig becslés alapján repült, a térképről való emlékei szerint, amit felszállása előtt gondosan tanulmányozott. A Chitose légibázisra akart eljutni, de mivel gépének üzemanyaga kifogyóban volt, a legközelebbi elérhető reptéren kellett landolnia.
2019-02-04: Máról holnapra - Farkas Réka:

Kételyek költségvetése

Minél tovább késik a kormány az idei költségvetés benyújtásával, annál nagyobb a kétely és a bizalmatlanság, egyre kevesebbeket győz meg a koalíció vezetőinek áradozása arról, hogy „milyen szépen mutatnak a számok”.