Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Új elnöke van a háromszéki MPP-nek

2019. február 4., hétfő, Közélet

Átadta a stafétát Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezetének küldöttei csütörtökön Csáki Attilát, Árkos korábbi alpolgármesterét választották elnöknek – derül ki a párt közleményéből.

  • A szervezet megerősítését célozza meg az új elnök, Csáki Attila (bal szélen). Fotó: Farkas Réka
    A szervezet megerősítését célozza meg az új elnök, Csáki Attila (bal szélen). Fotó: Farkas Réka

A tisztséget korábban betöltő Kulcsár-Terza József az MPP tavaly novemberében módosított alapszabályzatának előírásai miatt nem folytathatta elnöki tevékenységét. A statútum szerint ugyanis összeférhetetlen, ha egyazon személy vezető tisztséget tölt be az MPP-ben, ugyanakkor más politikai alakulat választott képviselője. Kulcsár-Terza esetében az RMDSZ-listán szerzett parlamenti képviselői pozíció jelentette az összeférhetetlenséget. A módosított alapszabályzat szerint egy másik oka is volt megyei elnöki tisztsége alóli felmentésének: a hatékony és eredményes munkavégzés érdekében az alakulat igyekszik szétválasztani a kötelékeiben tevékenykedő személyek feladatköreit. „A parlamenti mandátum mellett döntöttem. Úgy gondolom, hogy szükség van Bukarestben legalább egy emberre, aki felvállalja a nemzeti ügyeket” – jelentette be az ülésen Kulcsár-Terza József.

„Az elkövetkező két évben négy választás lesz. A Magyar Polgári Párt számára különösen fontos az önkormányzati és a parlamenti választásokon való megmérettetés, ezért meg kell erősíteni meglévő szervezeteinket, újakat kell létrehozni. Ezt tartom legfőbb feladatomnak” – mondta az újonnan választott megyei elnök. Csáki Attila hozzátette, céljai eléréséhez segítségére lesz az a tudás és tapasztalat, amit a korábbi években Árkos község alpolgármestereként, az utóbbi időben pedig a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei szervezetének elnökségi tagjaként és az MPP megyei szervezetének ügyvezető elnökeként szerzett.

Bár nem lett volna köteles, az ülésen lemondott megyei alelnöki tisztségéről Pethő István, arra hivatkozva, hogy január 12-től ő tölti be az országos választmány elnöki pozícióját. Így a megyei döntéshozó testület új alelnöknek Román Attilát választotta meg. A Csáki Attila elnökké választásával üresen maradt elnökségi tagi tisztséget Benkő Árpád Jenőre bízták.

Az ülésen részt vevő Mezei János pártelnök üdvözölte új tisztségükben a megválasztott személyeket, ugyanakkor kiemelte Kulcsár-Terza József eddigi politikai tevékenységének fontosságát. Hozzászólásában hangsúlyozta, a Magyar Polgári Párt cselekvő pártként kíván jelen lenni a politikai palettán, arra törekszik, hogy valós megoldásokat találjon a romániai magyarság problémáira.

Az ülésen szóba került a közelgő európai parlamenti választások témája, a nemzeti szimbólumok szabad használatának kérdésköre, a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Műszaki Egyetem aktuális helyzete, valamint a csíkszeredai börtönben ártatlanul raboskodó Beke István és Szőcs Zoltán ügye is. A jelenlévők egyetértettek: a Magyar Polgári Pártnak határozottan és következetesen kell kiállnia a nemzeti ügyekben és a várt eredményekért minden békés eszközt meg kell ragadnia. (-kas)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2019-02-04: Máról holnapra - Farkas Réka:

Kételyek költségvetése

Minél tovább késik a kormány az idei költségvetés benyújtásával, annál nagyobb a kétely és a bizalmatlanság, egyre kevesebbeket győz meg a koalíció vezetőinek áradozása arról, hogy „milyen szépen mutatnak a számok”.
2019-02-04: Jegyzet - Kuti János:

A karrierépítés technikája (A múlt hét)

Mi, kis naivak, újsütetű demokráciánkban sokáig azt hittük, hogy egy szép ívű politikai karrier befutásához, egy felelős, fontos állás betöltéséhez kell egy kis tehetség, felkészültség és némi hozzáértés. Ha eddig, mint kívülállóknak, maradt volna még némi illúziónk, most végképp leszámolhatunk ezzel a tévhittel, miután a 36 éves Mihai Seplecan (van, ahol Szeplecan vagy Szeplekanként szerepel), korábban a Kolozs Megyei Tanács elnöke saját tapasztalata alapján belülről mutatta meg a karrierépítés menetét.