A címvédő és veretlen Győri Audi ETO KC házigazdaként 33–29-re legyőzte a norvég Vipers Kristiansand csapatát, míg az FTC-Rail Cargo Hungaria 25–23-ra nyert a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének harmadik fordulójában, szombaton. A Telekom Veszprém 29–26-ra diadalmaskodott a Barcelona felett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, szintén szombaton.
Győrben az első félidőben eleinte jól tartották magukat a vendégek, de a címvédő remek játékkal, Görbicz Anita vezérletével a hetedik perctől fokozatosan növelte előnyét, és a szünetben már öt találattal vezetett (19–14). A 36. percben, kilencgólos győri előnynél végképp úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, de a vendégek egy kiváló sorozattal felzárkóztak, hiszen ebben az időszakban védekezésben és támadásban is hatékonyabbnak bizonyultak. Danyi Gábor időt kért, és bár ennek köszönhetően csapata elmozdult a holtpontról, a norvég bajnoknak ezt követően is volt egy háromgólos sorozata. A hullámzóan alakult mérkőzésen ismét a győriek kézilabdáztak jobban, majd az utolsó két gólt a skandinávok dobták, így a magyar együttes szoros csatában hozta a győzelmet.
A Fradi annak tudatában lépett pályára a szlovén fővárosban, hogy pontszerzés esetén nagy lépést tesz a negyeddöntőbe jutás felé, ennek ellenére rosszul kezdte a találkozót. A hetedik percben a zöld-fehérek egyik kulcsembere, Háfra Noémi már másodszor kapott kiállítást, csapata csak ezt követően, ötgólos hátrányban szerezte meg első gólját. A Ferencváros játékából hiányzott az agresszivitás és a pontosság, de a spanyol Nerea Pena pályára lépése után elkezdte ledolgozni tetemes hátrányát, ami a szünet előtt egy nagyszerű sorozattal sikerült is. Az első félidő utolsó 12 percében a Krim Mercator csupán egyszer volt eredményes, mert ellenfele jobban védekezett, és Bíró Blanka remekül védett (10–10). A második felvonás elején vezetett először az FTC, és növelni is tudta az előnyét. A kapusteljesítmény továbbra is remek volt, így a Fradi magabiztosan őrizte a különbséget és fontos győzelmet aratott.

Veszprémben nagy küzdelem és óriási iram jellemezte már az első perceket, majd az első félidő kétharmadánál a házigazdák magukhoz ragadták a vezetést. Három perccel a szünet előtt még három góllal vezetett a magyar csapat, de a hajrát elrontották, így a második felvonás döntetlenről indult (15–15). Petar Nenadić irányításával remekül kezdte a második harminc percet a Veszprém, ezért Xavier Pascual a 38. percben időt kért, együttese pedig átállt a hét a hat elleni játékra. A meccs háromnegyedénél egyenlített a Barcelona, ám a házigazdák ismét meg tudtak lépni három találattal, mert Mikler Roland, illetve Sterbik Árpád is kiválóan védett, csapattársaik pedig nagyszerűen védekeztek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.