Indul a külhoni magyar gyermekek éve

2019. február 13., szerda, Világfigyelő

Indul a külhoni magyar gyermekek éve programsorozat, a tematikus évre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tegnap Budapesten.

A politikus kiemelte: a források 80 százalékát pályázatok révén osztják szét, a fennmaradó összeg­ből különböző programokat szerveznek. Márciusban 600 millió forinttal hirdetnek felhívást, és a tavalyi évhez hasonlóan támogatást nyújtanak külhoni magyar vállalkozóknak, egyházi és civil szervezeteknek olyan tevékenység megvalósításához, mellyel a gyerekeket, családokat segítik. A legelső programok között rendezik meg szombaton a Kárpát-medencei Családi Napot az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének szervezésében, amelyre 650 vendéget várnak, ebből 500 a külhoni magyar, és 300 külhoni magyar gyermek.

Az államtitkár kitért arra is, hogy azok a külhoni magyar családok, amelyek 2018-ban a Köldökzsinór program részeként anyagi támogatást igényeltek, babacsomagot kapnak majd a nemzetpolitikai államtitkárságtól. A babacsomagokat márciustól kapják meg a családok. Közel 6600 csomaggal számolnak, erre a célra 120 millió forintot fordítottak. Potápi Árpád János szólt a védőnői hálózat további megerősítéséről, szakmai támogatásáról is, valamint célként jelölte meg a külhoni prevenciós szakemberek tevékenységének rendszerszintűvé tételét. Más programokkal is kapcsolódnak a tematikus évhez, így megsokszorozódik az az összeg, amelyet idén a külhoni magyar gyerekekre fordítanak.

Hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy a demográfiai problémákat nem betelepítésekkel, hanem családpolitikával kell megoldani. Potápi Árpád János kiemelte még, hogy az idei II. Rákóczi Ferenc-emlékév során is sok, kifejezetten gyerekeknek szóló programot szerveznek a Magyarság Házával közösen. Ezek egyike a Bátrak Ligája – Rákóczi-kupa iskolai vetélkedősorozat, amelyet a Honvédelmi Sportszövetség szervezésében rendeznek meg, s idén első alkalommal külhoni magyar diákcsapatok is megmérettethetik itt magukat. Az első vetélkedő március 1-jén Gyulán lesz. Beszámolt arról is, hogy idén folytatják a külhoni magyar szakképző intézmények fejlesztését, júniusban negyedik alkalommal szervezik meg a külhoni magyar vállalkozók találkozóját, amelynek középpontjában szintén a gyerekek lesznek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki a felelős a közel-keleti konfliktusért?










eredmények
szavazatok száma 2286
szavazógép
2019-02-13: Belföld - :

Hírsaláta

MEGELŐZTÜK HARGITA MEGYÉT. Háromszéken kedvező a minimálbéresek aránya a munkavállalók összlétszámán belül, és ezzel olyan megyéket előz meg, mint Maros, Szatmár, Konstanca és Argeş.
2019-02-13: Világfigyelő - :

Tüntettek az akadémia mellett

Élőlánc a tudományért címmel tegnap délután demonstrációt tartott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) budapesti épülete előtt az Akadémiai Dolgozók Fóruma. A demonstráció résztvevői élőláncot alkotva álltak ki az MTA egysége, autonómiája, a kutatóintézetek függetlensége mellett. Kolozsváron is zajlott szolidaritási megmozdulás. Közben Orbán Viktor nyílt levélben válaszolt a külföldről hazatérő fiatal kutatókat támogató Lendület-program nyerteseinek, akik néhány napja arra kérték a kormányfőt, hogy állítsa le az MTA átalakítását.