Hosszabb lesz a tanév

2019. február 15., péntek, Belföld

Egy héttel hosszabb lesz a következő tanév, ismét eltörlik a februári vakációt. Ecaterina Andronescu oktatási miniszter ugyan még nem adta ki a 2019–2020-as tanév rendjét megszabó miniszteri rendeletet, de a szükséges eljárásokat már lezárták, és a fontosabb kérdésekben egyetértésre jutottak.

Az egyik legfontosabb módosítás a tárca közlése szerint a diákok, szülők és tanárok részéről jön, akik kérték, hogy a tanév korábban kezdődjön a szokásosnál – konkrétan szeptember 9-én –, és június 12-én záruljon. A minisztérium szeptember 16-án indítaná a tanévet, és június 19-én zárná. Akárhogy döntenek, a két félév különböző hosszúságú lesz: az első december 20-ig tart, a második pedig háromhetes téli vakáció után, január 13-án kezdődik. Az elemisták őszi vakációját október 26-a és november 3-a között adják ki, a februári félévközi szünidőt azonban felszámolják (ezt egyébként az évtized elején is megtették, aztán megint visszatértek hozzá). A tavaszi vakáció kéthetes lesz, és áprilisban ütemezik be.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2019-02-15: Belföld - :

Lassult a növekedés

2018-ban 4,1 százalékkal nőtt Románia bruttó hazai terméke (GDP) az előző évhez képest – közölte tegnap az országos statisztikai intézet.
2019-02-15: Belföld - :

Hírsaláta

SÖTÉTBEN TALÁLKOZTAK. Egy lesötétített szobában találkozott szerdán az alkotmánybíróságot vezető Valer Dorneanuval a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elnöke, Cristina Tarcea.