Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Mi, hol, mikor

2019. február 16., szombat, Mi, hol, mikor?

Házasság heti rendezvények Háromszéken
SEPSISZENTGYÖRGY.  A Sepsiszentgyörgy Belvárosi Református Egyházközségben a vasárnap 18 órától kezdődő istentisztelet részeként A család mint Isten ajándéka címmel dr. Kinda Eleonóra tart előadást. Ezt követően szeretetvendégségre és kötetlen beszélgetésre hívják az érdeklődőket.

* A Vártemplomi Református Egyházközség közös hálaadó istentiszteletre hívja vasárnap 10 órára a Vártemplom új gyülekezeti termébe azokat a házaspárokat, akik 10, 25, illetve 50 éve mondták ki a boldogító igent, ezt a fogadalmat szeretnék megerősíteni Isten színe előtt, és hálát adni a gondviselésért. A résztvételi szándékot kérik jelezni a 0742 413 269-as telefonszámon. * Vasárnap 17 órától a szemerjai református templomban Ruszka Sándor református lelkipásztor és felesége Beszélgessünk egy életen át címmel interaktív előadást tart a Házasság hete jegyében.
ERDŐVIDÉK. Ma: Baróton 18 órától a református altemplomban interaktív párkapcsolati játékok pároknak, házaspároknak Tordai Zsófia pszichológus és Tordai Árpád református lelkipásztor vezetésével. Bibarcfalván 19 órától a református gyülekezeti teremben Házasság gyermekáldás előtt és után – Fancsal Zsolt református lelkipásztor előadása. Ürmösön 19 órától az unitárius szeretetotthonban Kéz a kézben, randevú – interaktív játékok pároknak és házaspároknak Bogyor Izabella gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember (Barót) és Demeter Mária szociális szakértő, tanácsadó (Barót) vezetésével, házigazda: Szabó Előd unitárius lelkész. Vasárnap: Bibarcfalván 11 órától a református templomban házasság heti istentisztelet, melyen köszöntik a 10, 25, 50 és 60 éve összeházasodott párokat. Baróton 11 órától a református templomban házasság heti záró istentisztelet,  köszöntik a 60 éve összeházasodott párokat, vándorbölcsőt adnak át három- vagy többgyerekes családoknak. Olaszteleken 19–22 óráig éjszakai romantikus fürdőzés házaspároknak, pároknak a Daniel Kastélyszállóban (előzetesen jelentkezni február 16-án, ma 12 óráig lehet Demeter Zoltánnál a 0746 089 140-es telefonon, belépődíj: 100 lej páronként).

 

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Vasárnap 19 órától a társulat Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című előadását játssza (rendező: Zakariás Zalán).

 

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 11 órától Asterix: A varázsital titka magyarul beszélő és Egy kutya hazatér románul beszélő; 16.30-tól Így neveld a sárkányodat 3. román felirattal és Mia és a fehér oroszlán román felirattal; 18.30-tól Nagyi Projekt magyar felirattal és angol felirattal; 21 órától Alita: A harc angyala román felirattal és Ó, Ramona! román felirattal. Vasárnap: 11 órától A Grincs magyarul beszélő és A Lego kaland 2. románul beszélő; 16 órától Alita: A harc angyala román felirattal; 17 órától Tehenesek román felirattal; 18.15-től Két királynő magyar felirattal;
18.30-tól Lány román felirattal; 20.30-tól Bohém rapszódia román felirattal; 20.45-től Instant család román felirattal. Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.

 

Bábszínház
A TÜNDÉREK TENYERÉN című babaszínházi előadást (rendező: Benkő Éva) a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház stúdiótermében ma 10.30 és 11.30 órától játsszák. Az előadásra a felnőtt- és a babajegy egya­ránt 7 lejbe kerül. A foglalást a 0755 335 400-as telefonszámra (Csüdöm Eszter) várják. Jegyeket váltani az előadások előtt fél órával lehet a helyszínen.

 

Zene
AZ ÁRKOSI FÚVÓSZENEKAR ma 10 órától körbe farsangolja Árkos utcáit, elűzve a telet. A felvonulást 22 órától farsangi mulatság követi a kultúrotthonban.
ZONGORAHANGVERSENYT tart Szőcs Botond vasárnap a szotyori református templomban a 11 órakor kezdődő istentisztelet után, valamint 19 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Műsoron Szergej Rahmanyinov orosz zeneszerző művei.

 

Tánc
VENDÉGELŐADÁS. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Góbé farsang című előadásával február 19-én, kedden 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében lép fel. Rendező-koreográfus: Orza Călin. Az előadásra a központi jegyirodában vásárolhatók jegyek. Telefon: 0267 312 104.

 

Farsangi mulatság Kovásznán
A kovásznai Szent István Király Római Katolikus Plébánia és a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében ma 16 órától farsangi mulatságra kerül sor a Kovásznai Művelődési Ház udvarán és az Ignácz Rózsa Teremben. A program 16 órakor kezdődik: gyülekező a Pokolsárnál, majd zenés-maskarás felvonulás, 17 órától bábuégetés a művelődési ház udvarán. A talpalávalót a Folker együttes, valamint Katona Eduárd (Ducu) és Pista Ioland (Yoyo) csángóföldi zenészek biztosítják. Házigazdák: Ürmösi-Incze Hunor és Ürmösi-Incze Mária Terézia. Közreműködik a Recefice és a Pitypang kovásznai néptánccsoport.

 

Hitvilág
BARKÁCSOLÓ HITTANÓRA óvo­dásoknak és kisiskolásoknak ma 10–12 óráig a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián.

 

Könybemutató
A sepsiszentgyörgyi unitárius templom tanácstermében vasárnap 12 órától bemutatják Czegő Zoltán költő, író legújabb köteteit: Ítéletidő, Magyar igézetek (versek), Unokás zsoltárok (lírai próza). Házigazda: Kovács István és Péterfy Ágnes lelkészek.

 

Megemlékezés
Wass Albert halálának évfordulója alkalmából felolvasóestet szervez a Magyar Megmaradásért Mozgalom ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség József Lajos Közösségi Termében. A költő és író életművéből bárki idézhet egy általa kiválasztott verset vagy szövegrészt. Ezt megelőzően 17 órakor a református vártemplom temetőkertjében található emlékjelhez várják a Wass Albert emberi nagysága előtt tisztelegni óhajtókat.

 

Felolvasóestre várnak jelentkezőket
Az olvasást, a magyar irodalmat, verset kedvelők jelentkezését várja a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. Az intézmény a tizenegyedik nemzetközi felolvasómaratonhoz csatlakozik, amelyet a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár szervez, ezúttal Radnóti Miklós műveire alapozva. Február 19-én, kedden 17–20 óráig a könyvtár olvasótermében felolvasóestet tartanak Radnóti Miklós tiszteletére, születésének 110. és halálának 75. évfordulóján.
Várják mindazok jelentkezését, akik szívesen osztanák meg másokkal a Radnóti-versek hangos olvasásának élményét. Az estet meghívott színművészek felolvasása nyitja, majd az előzetesen bejelentkezett érdeklődők legtöbb ötperces felolvasásait kísérhetik figyelemmel a jelenlévők. Jelentkezni február 18-án 12 óráig lehet a könyvtár titkárságán, a 0267 351 609-es telefonszámon  vagy a biblio@kmkt.ro e-mail-címen (kapcsolattartó: Varga Zsuzsa). Jelentkezéskor jelezzék nevüket, és azt is, hogy mit kívánnak felolvasni. Ha szükséges, a könyvtár segít az olvasnivaló kiválasztásában: a felnőtt kölcsönző részlegen külön polcon találnak Radnóti-köteteket a jelentkezők.

 

Röviden
ALÁÍRÁSGYŰJTÉS. A Magyar Polgári Párt Sepsiszentgyörgyön a Martinovits utca 2. szám alatti székházában munkanapokon 9–13 óra között gyűjt támogató aláírásokat a Dan Tanasă ellen iktatott ügyészségi feljelentés nyomatékosítására. * A Magyar Polgári Párt kovásznai irodájának (Petőfi Sándor utca 2. szám, a Bene mofettával szemben) munkaprogramja: hétfőn 13–17 óráig, keddtől péntekig 9–13 óráig.

 

Ügyelet
Gyógyszertár.
Sepsiszentgyörgyön csütörtökig naponta 20–8 óráig az 1918. december 1. út 18-as szám alatti Adonis (telefon: 0267 324 903, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); ma és vasárnap a Kaufland programja szerint az Oltmező utca 8–12. szám alatti 2-as Sensiblu (0267 708 015); Kézdivásárhelyen vasárnapig a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961), hétfőtől a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015); Kovásznán ma 8–12 óráig a Vipera (0267 313 513), ma 8–16 óráig, vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Ba­róton ma 9–13 óráig a Mária (0729 935 431) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Fogászat. Sepsiszentgyörgyön ma és vasárnap a Sport utca 3/1/I./1 alatti Oral Care fogászati rendelőben 10–12 óráig (telefon: 0267 708 465) és Fazakas Szabolcs fogorvos magánrendelőjében a Grigore Bălan tábornok út 30/65/1 cím alatt 9–24 óráig (telefon: 0744 857 743) fogadják a sürgősségi eseteket.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 265
szavazógép
2019-02-16: Közélet - Fekete Réka:

Néptáncoktatás egyetemi szinten

Néptáncművészeti szakot indít ősztől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári kara, a nappali tagozatos alapképzés a Magyar Táncművészeti Egyetemmel (MTE) és a Hagyományok Házával partnerségben jön létre. Ezzel egy időben az MTE kihelyezett képzéseként, egyszeri beiskolázási évfolyammal tömbösített oktatást kínálnak az öt erdélyi hivatásos néptáncegyüttes tagjai számára, akik felsőfokú oklevél hiányában nem kaphatják meg az őket megillető fizetési besorolást.
2019-02-16: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a mikóújfalusi
FAZAKAS PÁVEL
életének 69. évében hirtelen elhunyt.
Temetése 2019. február 17-én, vasárnap 13 órakor lesz a mikóújfalusi ravatalozóháztól.
A gyászoló család
4189/b