Kihallgatták Carmen Iohannist

2019. február 16., szombat, Belföld

A legfőbb ügyészség kihallgatta Carmen Iohannist. Az államfő feleségét egy ingatlan bérbeadásából származó összegekkel kapcsolatos feljelentés nyomán idézték be, és egyes források szerint már a múlt héten kihallgatták, de ez csak tegnap került nyilvánosságra.

Carmen Iohannist tavaly novemberben és decemberben is beidézték; először azért nem jelent meg, mert külföldre utazott a férjével, másodszor betegség miatt (amit ügyvédje orvosi papírokkal igazolt). Az államfő, a felesége és Radu Gabriel Bucşă közjegyző ellen hivatali visszaélés, okirat-hamisítás, pénzmosás és szervezett bűnözői csoport létrehozása miatt tett feljelentést a Răzvan Savaliuc újságíró által képviselt Jurindex Media Kft., amely a Lumeajustitiei.ro portált is működteti. A feljelentést az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez nyújtották be, ám az elhárította az illetékességet, így a gyulafehérvári ítélőtáblához, majd a főügyészségre került az ügy. A feljelentő szerint a Iohannis család nem fizetett vissza az államnak 320 ezer eurót, amit egy törvénytelenül megszerzett nagyszebeni ingatlan bérbeadásából kapott. Ez a Iohannis család második ingatlanpere, 2015-ben egy polgári eljárás során már elveszítették az egyik házukat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2019-02-16: Belföld - :

Kihallgatták Kövesit

Megkérdőjelezte az ellene bűnvádi eljárást folytató ügyészek elfogulatlanságát, és lecserélésüket kérte Laura Codruţa Kövesi, az országos korrupcióellenes ügyészség volt vezetője, akit gyanúsítottként idézett be tegnap az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség, kérését azonban elutasították.
2019-02-16: Belföld - :

Hírsaláta

GYILKOS BAKTÉRIUM A KÓRHÁZBAN. Két ember meghalt a bukaresti Marius Nasta Tüdőkórházban egy veszélyes baktériumos fertőzés miatt, amit ott szedtek fel. Mindketten súlyos állapotban kerültek a kórház intenzív osztályára, ahol még három beteg fekszik, újakat azonban már nem vesznek fel.