Kézdivásárhely önkormányzata legutóbbi rendkívüli ülésén Bokor Tibor polgármester javaslatára módosította a Bem József utca javítására vonatkozó 2018/114-es határozatát. A kormánytámogatást még nem, de az ígéretet rá már megkapta a város – mondotta előterjesztésében a polgármester. Az elöljáró szerint jelentős összeghez juthatnak, de az nem elég a munkálatok elvégzésére, a kormánypénzt fel kell majd pótolni a helyi költségvetésből.
A korszerűsítéssel nem csak a vasúti átjárótól Nyujtód irányába újulna meg az útburkolat egy kilométeres szakaszon, hanem infrastrukturális beruházásra is sor kerülne, új csatornarendszer épülne, új alapot készítenének az útnak. Az infrastrukturális munkákra azért van szükség, mert ezen a városrészen teljesen hiányoznak. Az egész munkálat – ami a felsoroltakon kívül járdaépítést és kerékpárutat is jelent – mintegy 12 millió lejbe kerülne, ennek kevesebb mint felét állná a kormány, a többit, nagyjából hétmillió lejt saját költségvetésből kell előteremteni. Ezen kívül idén kell befejezniük a Csernáton utca tömbházai mögötti terület felújítását, a Nicolae Bălcescu és Vágóhíd utca korszerűsítését, valamint a Vasút utca elmaradt részét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.