Színes, gazdag, de a szezon közepéhez mérten drága piac fogadja a sepsiszentgyörgyieket. Zöldség, gyümölcs bőven kapható, vannak helyi, illetve romániai termesztésűek, akadnak azonban külföldről behozottak is. Egy jó húsleveshez bizony mélyen a pénztárcába kell nyúlni, a leveszöldség kilója 3—4 lej, ha minden hozzávalót megvásárolunk, egy 10-est is otthagyhatunk, és ennél jelentősen többe kerül a hozzá való hús. Nyár derekán nem olcsó mulatság a zöldpaszulyleves sem, a szebb, kövérebb babot 7 lejért kínálják, csak gyengébb minőségűt kapunk 4 lejért. A karfiol kilója 3 lej, ugyanennyi a zeller, salátát 1,5 lejért vásárolhatunk.
A vörös káposztáért öt, a fehér kilójáért egy lejt kérnek. Jelentősen lement a padlizsán ára, 1,20 lejért is kaphatunk elég mutatósat, az igazán szép darabokért 1,5—2 lejt kell fizetnünk. A paradicsompaprikát 3—5, a zöldet 2,5—4 lejért árusítják, paradicsom igen széles árfekvésben, 1,5—4 lejig kapható. A jelek szerint az őszi befőzéssel még érdemes várni, talán reménykedhetünk, hogy szeptemberben olcsóbban hozzájutunk a zakuszkának valóhoz. Az eltenni való, apró uborkát 2 lejért, sőt, 2,5-ért kínálják, ha nagyobbakkal is beérjük, 1,5 lejért is kaphatunk. A krumpli ára nem ereszkedik 1 lej alá, a szebbeket 1,5-ért vehetjük meg, és igen drága, 5 lej a vöröshagyma kilója, a fehéret már 2,5—3 lejért is ideadják.
A gyümölcsök ára sem akar csökkenni, a görögdinnye az egyetlen, amely már egylejes kilónkénti árra is alágördül, a sárgadinnyét 2—3 lejért kínálják. A szilváért 2—2,5 lejt kell fizetnünk, a nyári almáért 3—4 lejt, barackot sem kapunk 5 lejnél olcsóbban, és a körtéért elkérnek 6 lejt is. Gazdag a szőlőválaszték, de 5—6 lejnél kevesebbért ezt sem vásárolhatunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.