Hírsaláta

2019. február 21., csütörtök, Belföld

VIZSGAIDŐPONTOK, beiratkozás. Március 11-e és 13-a között tartják a képességfelmérő vizsgák próbáját, amelyen idén már nemcsak a nyolcadikosok, hanem a hetedik osztályosok ismereteit is tesztelik – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ecaterina Andronescu tanügyminiszter.

A próbaérettségi időszakát március 18–21. közöttre tűzték ki. Ezen a tizenegy és tizenkettedik osztályos tanulók ismereteit mérik fel. Március 4-e és 22-e között zajlik majd az elemi osztályokba való beiratkozás első szakasza, a második beiratkozási szakasz április 2-án kezdődik és 8-áig tart. Az elemi osztályokba való beiratkozás módszertana nem változik jelentősen az előző tanévben alkalmazotthoz képest. Az előkészítő osztályba azokat a gyermekeket lehet beíratni, akik 2019. augusztus 31-ével bezárólag betöltik hatodik életévüket. A szülők igénylésére a hatodik életévüket 2019. szeptember elseje és december 31-e között betöltő gyerekeket is be lehet íratni előkészítő osztályba, amennyiben az úgynevezett pszichoszomatikus felmérés során iskolaéretteknek nyilvánítják őket. (Agerpres)

VÉGTELEN FELELŐTLENSÉG. Elképesztő tényre derítettek fényt annak a 12 éves lánynak a halála ügyében, aki kedd délután vesztette életét Zilahon: a rendőrök szerint olyan ülésen ült, amelyet utólag szereltek be a kisbuszba azzal a céllal, hogy az eredetileg megengedetthez képest több utast lehessen azzal szállítani. A baleset Zilah egyik utcáján történt, amikor kinyílt a Zilah és Diósad között menetrend szerint közlekedő kisbusz hátsó ajtaja. A rendőrök szerint az áldozat nem bizonyosodott meg arról, hogy az ajtók megfelelően bezáródtak-e, és menet közben kizuhant a buszból. A hatóság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz. (Főtér)

EGYRE CIFRÁBB. A korrupció mellett plágiummal is vádolják Darius Vâlcov miniszterelnöki tanácsadót. 2008-ban megvédett doktori dolgozatának felét plagizálta Darius Vâlcov – mutatta ki Emilia Șercan tényfeltáró újságíró. A miniszterelnök gazdasági tanácsadója ezt tagadja, azt állítva, hogy a titkosszolgálatok próbálják meg lejáratni. A több plágiumügy leleplezéséről ismert Emilia Șercan a PressOne portálon megjelent írásában idézetekkel bizonyította, hogy Darius Vâlcov a 212 oldalas doktori dolgozatából 100 oldalt más forrásokból vett át, egész fejezeteket másolt át szó szerint. A korrupcióért első fokon börtönre ítélt miniszterelnöki tanácsadó Facebook-oldalán a vádakra reagálva azt írta: kizárt, hogy plagizált volna doktori dolgozata megírásakor. (Maszol)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-02-21: Belföld - :

Új minisztereket javasolnak

Új tisztségviselőket javasolt a Szociáldemokrata Párt (SZDP) kedden a Klaus Iohannis államfő által következetesen elutasított miniszterjelöltek helyett. A kormányfőhelyettesi tisztséggel együtt járó regionális fejlesztési tárca élére Daniel Suciut, a szociáldemokraták képviselőházi frakcióvezetőjét, a közlekedési tárca élére pedig Răzvan Cuc Giurgiu megyei képviselőt jelölték. Utóbbi volt már közlekedési miniszter 2017-ben, de tevékenységét akkor egyes párttársai bírálták, és tíz hónap után lemondatták.
2019-02-21: Belföld - :

„Lefagyott” korrupciós vizsgálatok (Székelyföldi elöljárók)

Három éve folytat vizsgálatot Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen a korrupcióellenes ügyészség, vádat nem emelt ellene, de az eljárást sem szüntette be – írja tegnapi számában a Krónika. A napilap ugyanakkor arról is beszámol, hogy a székelyföldi elöljárók ellen indított korrupciós eljárások nagyon elhúzódtak.