Kilép az egyik tulajdonos az Incitato Fortyogó nevű vállalkozásból – derült ki szerdán a kézdivásárhelyi városházán tartott bizottsági ülés után. A Hegedűs Ferenc által elnökölt különbizottság foglalkozik egyebek mellett az önkormányzat tulajdonában lévő fortyogói üdülő- és kezelőközpont eladásával is.
A gyűlésen nem jelent meg minden bizottsági tag, de a testület így is döntőképes volt. Részt vett a tárgyaláson Kovács-Simon Attila, az Incitato Fortyogó Kft. társtulajdonosa is, aki ügyvédje, Ötvös Zoltán kíséretében érkezett a városházára. A tanácskozáson ismertették az elővásárlási joggal rendelkező cég képviselőjével a testület által megszabott 518 200 eurós eladási árat, amit a 25 százalékos előleg kifizetése után három év alatt részletben kellene törleszteni. Értesülésünk szerint a felek nem jutottak közös nevezőre, a bizottság ragaszkodott a helyi tanács által is jóváhagyott eladási árhoz, míg a vevő a megyei törvényszék által megszabott 245 755 eurós minimális árhoz ragaszkodott. A gyűlést követően Constantin Pătru vállalkozó, az Incitato Fortyogó Kft. társtulajdonosa Facebook-bejegyzésben közölte, hogy úgy döntött, kilép a cégből, mivel egy másik projekt kivitelezésével óhajt foglalkozni.