Életének 93. évében tegnap elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró, költő. 1969-től dolgozott a Magyar Televíziónak is, ő írta többek között a nagy sikert aratott, A palacsintás király és a Csaló az üveghegyen című mesefilmek forgatókönyvét.
Fésűs Éva a Kossuth-díjat 2017-ben a magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat gazdagító kiemelkedő életműve, tiszta és szép nyelvi eszközökkel megalkotott, örök érvényű emberi értékeket közvetítő meséi, televíziós és rádiós gyermekműsorai elismeréseként kapta meg. Akkor az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a gyermekekért érdemes tenni mindent, a mesék pedig különösen sokat adnak a jövő generációinak. Hozzátette: úgy érzi, a sors nem áldotta meg nagy tehetséggel, azt a kis talentumot, amellyel viszont igen, nem ásta el, Isten pedig elég erőt adott a munkájához. Ennek is köszönhető, hogy felfigyeltek rá, észrevették, fontos, amit csinált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.