Az Európai Bizottság ideiglenesen felfüggesztette a SAPARD-program keretében nyertes pályázatok kifizetését. Dacian Cioloş mezőgazdasági miniszter tegnap kijelentette: Románia nem annyira a pénzt, hanem azt kockáztatja, hogy elveszíti hitelét az Európai Bizottság előtt. A tárcavezető hozzátette: Brüsszel azt kéri, hogy a programot lebonyolító román ügynökség javítson a kifizetések ellenőrzési mechanizmusán. Az Európai Unió szerint ugyanis a jelenlegi ellenőrzés nem elég hatékony, így például előfordulhat, hogy egy pályázónak kétszer is kifizetik az elnyert támogatást.
A tárcavezető elmarasztalta a halászati és vidékfejlesztési ügynökség vezetőségét amiatt, hogy már az Európai Bizottság illetékeseinek júniusi ellenőrzése előtt nem küszöbölték ki a rendellenességeket. Klárik László, az ügynökség vezetője hangsúlyozta, hogy csupán az ellenőrzési mechanizmusok hiányosságai miatt kapták a figyelmeztetést. A gazdasági minisztérium szerint az Európai Bizottság egyik, 28,3 millió euró értékű költségelszámolási kérelmét utasította vissza. A SAPARD-program keretében még mintegy 240 millió eurót költhetne el Románia. Júliusban az Európai Unió korrupciós ügyek miatt vont meg támogatásokat Bulgáriától.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.