Mózes László
Nem meglepő, ám mégis visszatetsző egy friss felmérés eredménye, miszerint a románok több mint fele bizalmatlan a magyarokkal szemben. Sok ez vagy kevés, tekintve az előzményeket? Sok, hiszen e szám határozott csökkenésében vagyunk érdekeltek, de egyelőre csak ott tartunk, hogy a megkérdezettek 53 százaléka fenntartását jelzi a magyar közösséggel szemben. Igaz, ez még mindig kevesebb, mint a homoszexuálisok 74 százalékos elutasítása vagy a romákkal szembeni 72 százalékos bizalmatlanság. Mindez elfogadhatatlan, és e tények megerősítik: a romániai társadalom tekintélyes részétől távol áll a tolerancia.
Igaz, önmagában a bizalmatlanság fogalma ködös, és nem túlságosan precíz fokmérője a valós helyzetnek. A közhangulatot mindenképp jelzik e számok, ám a telefonos felmérésből már nem derül ki, a válaszadók gyűlölik-e, avagy csak komfortzónájukon kívül kívánják tudni a homoszexuálisokat, a romákat és a magyarokat. Ám a bizalmatlansági jegyzékben felsorolt, őshonos lakosok iránti társadalmi ellenszenv összességében aggasztó, súlyos kórra utaló látlelet.
Az erdélyi magyar közösség tagjait természetesen a mindenkori nacionalizmus, a magyarellenesség zavarja, értelemszerűen szeretnék, ha ennek egyszer vége lenne. Egyelőre tiltakozniuk, ellenkezniük kell, miközben tudatában vannak, hogy egyhamar nem lesz számukra eszményi állapot a Kárpátok alatt. De már az is eredménynek számítana, ha legalább mérséklődne az irántuk érzett bizalmatlanság, és nem haladná meg az elvakult nacionalisták arányát. És talán a magyar közösség tisztes része azt is tudja, hogy e bizalmatlanságon csak bizalommal lehet enyhíteni, kitartással, román ajkú szövetségesek keresésével. Hálátlan és fárasztó feladat, de más lehetőség nincs.
Ám ebben a zavaros társadalmi környezetben az is jó lenne, ha az erdélyi magyar közösség izgágább képviselői egyszer s mindenkorra elfogadnák, hogy kisebbségiekként illendő türelemmel és toleranciával viselkedniük bármilyen más kisebbséggel. Nekünk ugyanis nem csupán a magunk mostani ötven százaléka fáj, hanem az említett másik két szám is, illetve az érintettek ijesztő megbélyegzettsége, hiszen a sorozatos megalázást, kirekesztést saját bőrükön érzők nem lehetnek maguk is megalázók, kirekesztők.
Míg azon töprengünk, megtettünk-e mindent azért, hogy román ajkú felebarátaink több bizalommal viszonyuljanak hozzánk, érdekképviseletünk, pártocskáink, egyesületeink kihasználtak-e minden lehetőséget, hogy hitelesen, jó szándékkal tájékoztassák a megvezetett román nemzetiségű sorstársainkat, érdemes saját portánkon is rendet teremteni végre. Érdemes tükörbe pillantani, s ha netán kiderül, hogy esetenként vitaható, mi több, gyalázatos módon viselkedtünk olyan elesettekkel – háromszéki árva gyermekekkel például –, akiknek nem közösségi izgatásra, hanem társadalmi felkarolásra van szükségük, akkor jobb, ha csendben maradunk, s nem jajongunk azért, hogy mily gyalázatos és elviselhetetlen az évszázados esztelen nacionalizmus.
