Országosan több mint egymillió embert érintenek a ritka betegségek, mégis ritkán esik szó nehézségeikről, az egészségügyi ellátás őket érintő hiányosságairól. Erre hívja fel a figyelmet a 2008 óta meghirdetett Ritka Betegségek Nemzetközi Napja (február 28.), mely alkalomból tegnap rendhagyó tájékoztatót tartott a megyei közegészségügyi igazgatóság.
A sepsiszentgyörgyi Gáspár Hanna egy igen ritka genetikai betegséggel született, hathetes volt, amikor Budapesten diagnosztizálták nála a Treacher Collins-szindrómát. A nyolcéves kislány tegnap édesanyjával érkezett a tájékoztatóra, látszólag nem zavarta, hogy sérültségéről nyíltan beszélgetünk, sőt, ő maga mondta el, hogy abban a második osztályban, ahol tanul, jól érzi magát, osztálytársai nem bélyegzik meg azért, mert ő egy kicsit más. Gáspár Melinda, Hanna édesanyja elmondta, egészséges terhessége volt, rendszeresen járt ellenőrző vizsgálatokra, semmilyen gyanúja nem merült fel annak, hogy a baba sérült. Születése után derült ki, hogy a Treacher Collins-szindróma egy enyhébb változatáról van szó.
Az édesanya ismertette a betegség Hannánál megjelenő tüneteit: hiányzik az egyik füle, féloldalas arcizom bénulása van, keskeny az állcsontja, előre áll a felső állkapocs. Ennek ellenére a hallása tökéletes, az egészséges fül átvette a teljes hallást biztosító szerepet, nincs baj az egyensúlyérzékkel, a logopédiai foglalkozás eredményes. Hanna zongorázik és xilofonon játszik a Manócska csoportban, szorgalmasan tanul, aktív kislány. De eddig eljutni nem volt könnyű, hisz az állami egészségügyi rendszertől nem sok támogatást kaptak, a vizsgálatok többségét a család fizette, a kétszeres gyermeksegélyből és a sérültségi támogatásból legfennebb a logopédiai foglalkozást tudják kifizetni, a készülő speciális fogprotézist is saját költségen tudják beszerezni.
Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője ismertette, hogy az országban tizennégy szakértői központ működik a ritka betegségek diagnosztizálása, kezelése, nyilvántartása terén, Kovászna megye a kolozsvári központhoz tartozik. Az igazgató elmondta, a ritka betegségek 80 százaléka genetikai eredetű, de sok olyan betegség is előfordul, ami védőoltással, egészségügyi neveléssel megelőzhető lehetne, ezen a téren pedig még vannak hiányosságok. A védőoltásokat egyesek visszautasítják, az egészségügyi nevelés pedig leginkább a higiéniai ismeretekre szorítkozik – mondotta.
Pozitív példaként említette az általa vezetett intézmény és a Philadelphia Pro Familia Support Egyesület tíz éve indított Fogadd el, fogadj el elnevezésű közös programját, amely révén iskolákban tartanak tájékoztatókat és érzékenyítő foglalkozásokat diákok számára a másság elfogadása érdekében. Lazăr Claudia, az említett egyesület elnöke, az egészségügyi igazgatóság egészségnevelési osztályának vezetője elmondta, a program idei első helyszíne a jelen írásban bemutatott Gáspár Hanna osztálya a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában, ahol hat héten keresztül, heti egy alkalommal szerveznek ismeretbővítő tevékenységeket, és a kisdiákok megismerhetik a sérült gyermekekből álló Manócska csoportot, valamint az Írisz Ház fiataljait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.