Az Európai Bizottság válaszol a magyar kormány által Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel! címmel indított kampányra, ugyanis egyetért azzal, hogy a polgároknak valóban joguk van tudni, hogy mit tesz az Európai Unió – közölte Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője tegnap.
A szóvivő a szokásos déli brüsszeli sajtótájékoztatón kijelentette, az Európai Bizottság azt gondolja, hogy az emberek „tényeket érdemelnek, nem fikciót”. A magyar kampány elferdíti az igazságot, és egy „titkos terv” sötét képét igyekszik felfesteni, amelynek célja az Európába irányuló migráció ösztönzése. Az igazság azonban az, hogy nem létezik ilyen összeesküvés. A bizottság ezért szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, és pontról pontra tisztázni, mi a tény, és mi a fikció – közölte a szóvivő. A testület közleménye szerint a „kormány állításai rossz esetben tényszerűen helytelenek, és a legjobb esetben is erősen megtévesztőek. Soros Györgyhöz pedig az egésznek semmi köze”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.