Év végéig 180 kilométer autópályát adunk át a forgalomnak – jelentette ki tegnap Răzvan Cuc szállításügyi miniszter, aki Narcis Neagával, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság vezérigazgatójával együtt látogatást tett a Szászsebes–Torda sztráda építőtelepén.
A miniszter szerint az idén átadható autópályák között ott lehet a Szászsebes–Torda sztráda 1-es és 2-es szakasza, a dél-erdélyi sztráda Lugos és Déva közötti részének 3-as és 4-es szakasza, valamint az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti, most még épülő szakaszai. Cuc kijelentette, odafigyel arra, hogy az „igen nagy pénzekért dolgozó” cégek minőségi munkát végezzenek, és most, hogy „nincsenek denevérek és felhőszakadások”, tartsák magukat a határidőkhöz. Hozzátette, „kevés időt fog a minisztériumban tölteni”, de március 23-ától kezdődően minden szombaton sajtóértekezletet tart, és beszámol a munkálatok állapotáról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.