Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Egy síző naplójából

2019. március 2., szombat, Jegyzet
Mózes László

Annácska alig pár nap alatt megtanult sílécével ereszkedni Sugásfürdőn. Lejött már esés nélkül a kicsi pályán, sőt, egyszer még a nagyon is, lassan, óvatosan. Ami ennél is fontosabb, megszerette a sízést, megérezte varázsát, és büszkén vallotta, már jobban szereti a sílécet, mint szánkózni vagy korcsolyázni.

Alig múlt hatéves, s noha vannak, akik már három-négyévesen ismerkedni kezdenek e testet s lelket egyaránt edző téli sporttal, semmiről sem késett le, hiszen zsenge korban és alapos oktatással jóval egyszerűbb megtanulni, mint később, tanítómester nélkül.
Éppen ezért Annácska, de szülei is hálával gondoltak mindazokra, akik eme ismerkedésben részt és szerepet vállaltak. Hiszen a tanterv nem írja elő, hogy „nulladik” osztályos apróságokat sípályára, hegyek közelébe kellene vinni, csupán azért, hogy már egészen kis korban megérintse őket az a fuvallat, amely aztán később fokozhatja a szabadság és határtalanság érzetét.
Nézte tehát az egyre merészebben ívelő gyermekét, és ott a sugásfürdői kicsi pálya aljában végigpörgette emlékezetében azt a filmet, mely számára a sízés egyediségét jelenti. Kommandón kezdődött a varázslat, még középiskolásokként téli matematikatáborban töltöttek egy hetet, s ekkor próbálta fel barátja régi falécét, egy ódon bőrbakancsra, s jó néhány többé vagy kevésbé sikerült próbálkozás után, egy késő délutánon sikerült úgy lecsúsznia egy domboldalon, hogy még mindig érzi az akkori napfény ízét, s azt a megismételhetetlen örömlobbanást, amelyet egy banális lesiklás élménye jelentett. Igen, Kommandón pattant ki a szikra, s barátaival keresték a folytatást, hiszen imádtak hegyekben, völgyekben, barlangokban kalandozni, s e füzérhez próbálták illeszteni a sízést is. Régeni Rubin léccel, Mesta kötéssel, s valami jobbacska, ám mégis hasznavehetetlen síbakanccsal próbálkozott barátaival együtt a Pacé oldalán, s ha tehették, jobb napokon Brassó-Pojánában. Hajnalban keltek, az öt órai személyvonattal utaztak a Cenk alatti városba, nyolc előtt már az ottani kölcsönző előtt dideregtek, ugyanis nem volt mindeniküknek síléce. Mai szóhasználattal élve amolyan „csapatösszerázó tréningnek” is beillett, annyi különbséggel, hogy az akkori, efféle kiugrások valódi barátságot eredményeztek. Pojánában már akkor is más világ volt, ám a sízés legalább annyi gyötrelmet jelentett, mint amennyi örömet okozott. A tandíjat alaposan megfizette, jó nagyokat esett, ám mégis megérezte a fehér hegyek és a lesiklás ízét, az pedig elbűvölte. Egyetemistaként, első ösztöndíjából egy jobbacska síkötést vásárolt, aztán nem csupán Pojánára, hanem Petrozsény és Borsabánya környéki sípályákra is eljutott, már boldogult is valamennyire, csak egy idő után, ahogy jó barátai is távolabb kerültek, a sízés kimaradt. Ám még mielőtt az első felvonás véget ért volna, egy emlékezetes, kínkeserves lesiklást szenvedett el, szinte szó szerint: egy májusban a Bucsecs-hegységbe merészkedtek, hogy lesízzenek a Fehér-völgyben, ahol nyáron már többször kikapaszkodtak, de síterepként azért kockázatosnak tűnt. Nem csalódott: a meredek völgy ezúttal maga volt a pokol, jó, hogy épségben leért.
De nem adta fel, egy év múltán barátaival ismét nekilendült, s az Alpok sípályáin három egymást követő esztendőben összeszedte magát, olyannyira, hogy egy következő nyáron már a Fehér-völgy sem okozott akkora traumát, sőt, élvezte a lesiklást. Igaz, akkor is tanakodtak, mielőtt nekilendültek volna, induljanak-e vagy sem a vékony és meredek hónyelven, még az otthoni, jó öreg hegymászót is felhívták, mitévők legyenek, mire ő azt üzente, lököttek, ha meghátrálnak. Bár az akkori élmény egyszeri és megismételhetetlen, utána hosszú évekig megint távol maradt a sípályáktól.
Ám most, hogy Annácska egyre ügyesebben próbálkozott az íveléssel, s miközben ő maga ámuldozott és didergett a pálya aljában, elege lett a fagyoskodásból, és annyira megragadta a sízők öröme, hogy elhatározta, ezentúl nem marad néző, újra felcsatolja a sílécet. Elvarázsolta ismét a tél, de főképp az Annácska ügyeskedése, s azt mondta, bizony ő maga is a kislány mellé szegődik. De mielőtt véget ért volna a mostani, sugásfürdői erőpróba, amikor már be is sötétedett, s kigyúltak a sípálya esti fényei, edzője azt mondta Annácskának, hogy most felmegyünk és leereszkedünk a nagy pályán is. Kissé megijedt, mintha le is görbült volna a szája, de némi biztatásra mégis erőt vett magán, hiszen egy igazi síző nem könnyezhet a pálya alján, s nekilendült, felkapaszkodott a felvonóra, majd eltűnt a sötétben, hogy aztán újra felbukkanjon, és hosszú ívek után mosolyogva leérjen. Máris arról beszélt, bizony ő a bajnok, s holnap az egész osztálynak elmeséli a történteket.
És eközben ő, ott a pálya szélén, múltbéli filmkockákkal az emlékezetében, nemcsak ennek a lesiklásnak örült, hanem annak is, hogy az újrakezdés iránti késztetést, ezt a ritka vágyat csakis a sípálya aprócska tündérének, Annácskának köszönheti…

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 572
szavazógép
2019-03-02: Közélet - :

Tíz bevetés naponta

Több mint hatszáz bevetésen vettek részt a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szakemberei az év első két hónapjában, félezer esetben vészhelyzetről volt szó – derült ki az intézmény napokban közzétett statisztikájából.
2019-03-02: Közélet - Matekovics János Zoltán:

Átadták a díjakat (Magyarok a román nemzetállamban riportpályázat)

Népes közönség előtt díjazták a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) által kiírt riportpályázat nyerteseit szerda este Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Csáky Zoltán televíziós szerkesztő Nyomomban kék farkasok című írásáért az első, Szekeres Attila István heraldikus, a Háromszék szerkesztője Jelképekben is él a nemzet(i elnyomás) című munkájáért a második díjat vette át, harmadik díjas lett a szegedi Bagdi Andrea Gizella Határon innen és túl című riportja.