Módosul, de hatályban marad a bankadó

2019. március 5., kedd, Belföld

A kormány módosítja a bankadó bevezetéséről szóló, tavaly év végén elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, de nem fogja hatályon kívül helyezni azt – jelentette ki tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök a parlamentben.

A kormányfőt a Nemzeti Liberális Párt hívta a törvényhozói testület elé, hogy adjon számot a tavalyi 114-es számú sürgősségi kormányrendeletről, amely az ellenzék szerint a csőd felé viszi a gazdaságot. A bankok eszközeire kivetett úgynevezett kapzsisági adó alkalmazásáról a miniszterelnök elmondta: jelenleg tárgyalásokat folytatnak az érintett felekkel, ezt követően módosítani fogják a hatályos rendelkezéseket. A kormányfő ugyanakkor megvédte a január 1-jétől hatályban levő rendeletet, amely – mint mondta – különböző gazdaságösztönző intézkedéseket is tartalmaz.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a parlament folyosóján újságíróknak elmondta: egyebek mellett az a javaslat merült fel, hogy ne a bankközi hitelkamatlábhoz kössék a bankadó fizetését, hanem a pénzintézetek félévente vagy évente fizessék az adót. A rendelet jelenleg negyedéves fizetési kötelezettséget ír elő. Hírügynökségek értesülése szerint az egyik lehetőség az, hogy a bankadót az aktívák 1,2 százalékáról 0,5 százalékra csökkentik.

A pénzügyminiszter egy csütörtökön keltezett, tegnap a média által nyilvánosságra hozott levélben megígérte a Standard and Poor’s hitelminősítőnek, hogy a hatóságok csökkenteni fogják az adó mértékét, és nem kötik azt a bankközi hitelkamatlábhoz. A levelet azt követően írta a pénzügyminiszter, hogy a hitelminősítő aggodalmát fejezte ki a bankadó miatt, és a média szerint emiatt romolhat Románia hitelbesorolása is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 822
szavazógép
2019-03-05: Belföld - :

Folytatják a tiltakozást az ügyészek

Más formában, de folytatja a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) az igazságügyi törvényeket módosító 2019/7-es sürgősségi kormányrendelet elleni tiltakozást.
2019-03-05: Belföld - :

Gyűlnek az aláírások (Stop Tanasă)

Három héttel a Stop Tanasă elnevezésű petíció elindítása után pár ezerre tehető azoknak a száma, akik aláírásukkal fejezték ki egyetértésüket a Magyar Polgári Párt (MPP) által benyújtott bűnvádi panasszal kapcsolatosan.