A magyarországi Heves a svédországi Varmland testvérmegyével közösen létrehozandó mesefalu tervének elkészítésére nyert pályázatot a Kovászna Megyei Tanács. A program keretében mindhárom megyében létrehoznak egy-egy, három-három házikóból álló mesefalut, Háromszéken Benedek Elek szülőfalujában, Kisbaconban. A program ötletét az adta, hogy mindhárom térségnek van nagy mesemondója: Háromszéknek Benedek Elek, Heves megyének Gárdonyi Géza, Varmlandnak pedig Selma Lagerlöf, a Nils Holgersson írója.
A kezdeményezés célja egymás kultúrájának megismerése a mesevilág révén. A három-három házikó egyforma lesz minden helyszínen, a kert, a környezet azonban az adott térség sajátja. A tervek szerint a házak szobáin áthaladó gyerekek megélik a meséket, azok hőseivé válnak. A szobákon adott sorrendben mesedramaturgiába ágyazott játékok — fejtörők, ügyességi és logikai feladványok, kifestőkönyvek, kézügyességi gyakorlatok, találós kérdések — várják a gyerekeket. Megismerkedhetnek továbbá a mesék hagyományos világával: például a kenyérsütéssel, elkészíthetik a hamuban sült pogácsát, megnézik a kovácsműhelyt, ahol a táltos paripákat lehet megpatkolni, kipróbálják a szövés-fonást — megszövik a vándortarisznyát. Emellett lehetőség nyílik kézműves-foglalkozások, népi játékok, gyerektáncház szervezésére is — tájékoztatott Giliga Márta projektfelelős, a Kovászna Megyei Tanács külkapcsolati irodájának munkatársa.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök szerint a mesefalu létrehozása azért is fontos, hogy bővítsék a Benedek Elek-emlékház kínálatát, vonzóbbá tegyék azt a gyerekek számára. Egyúttal beleilleszkedik a Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója által kidolgozott koncepcióba, melynek lényege, hogy a múzeumot ki kell vinni a falak közül, több emberrel kell megismertetni. Egyúttal olyan maradandó élményt lehet nyújtani a gyerekeknek, hogy felnőttként is szívesen látogassanak Háromszékre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.