Elutasította a Központi Választási Bizottság két ellenzéki párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Dacian Cioloş volt miniszterelnök által alapított Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) választási koalíciójának bejegyzését a májusi európai parlamenti választásokra, arra hivatkozva, hogy a két pártelnök – Dan Barna (USR) és Dacian Cioloş (PLUS) – nevét nem vezették be a romániai pártok jegyzékébe.
A két politikus a Szociáldemokrata Pártot és annak elnökét, Liviu Dragneát vádolja azzal, hogy – a választási hatóságokra gyakorolt befolyása révén – megpróbálja ellehetetleníteni egyik legfontosabb, a voksok mintegy 20 százalékára számító kihívóját az EP-választásokon. Az érintettek közölték: a legfelsőbb bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.